Szabad-e politikai véleményt nyilvánítani Franciaországban?

Az utóbbi hetekben furcsa folyamatok zajlanak Franciaországban. A pandémia már lecsengőben van, az elnökválasztási kampány javában zajlik, az öt valódi eséllyel rendelkező jelölt mindegyike többezer fős, zárt teremben szervezett rendezvényeken tart kortesbeszédeket és népszerűsíti politikai programját, a tömegben egy gombostűt sem lehet leejteni, a távolságtartás a nullához közelít, a jelöltek – a zárt teremben – testőreik szoros gyűrűjében érkeznek, majd a televíziós csatornák által is közvetített beszédük megtartása után tömegfürdőt vesznek, és így élvezik szárnyaló népszerűségüket.

Gyülekezni és politikai értelemben véleményt nyilvánítani tehát szabad. Vagy talán mégsem?

Egy biztos: a koronavírus pandémia 2021 decembere óta szinte semmiben nem korlátozza az elnökjelöltek politikai kampányát. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne semmilyen politikai és alkotmányos probléma Franciaországban. Tüntetni ugyanis nem lehet.

Jól hallottuk? – kérdezheti erre az olvasó.

Igen, jól tetszettek hallani: a Francia Köztársaság polgárai jelenleg – az elnökválasztási kampány kellős közepén! – nem rendelkeznek a szabad téren való gyülekezés és tömeges rendezvény keretében történő véleménynyilvánítás alapvető jogával.

Történt ugyanis, hogy a Macron elnök politikájával elégedetlen francia polgárok egy népes csoportja – akiket a France 24 hírcsatorna nemes egyszerűséggel a „sárgamellényesekhez közel álló erőknek" titulált – „Szabadság Konvoj" néven tiltakozó felvonulást szervezett 2022 február 12. és 13. napjára a francia fővárosba.

Gondoljunk bele egy pillanatra abba, hogy vajon hogyan reagálna a fényes tekintetű Nyugat-Európa liberális politikai elitje abban az esetben, ha a magyar vagy a lengyel miniszterelnök úgy átfogó módon (nem csupán egy konkrét helyszínre korlátozva) nem csupán betiltaná a kormányellenes tüntetéseket a saját fővárosában, hanem még ráadásképp börtönbüntetéssel is megfenyegetné a renitens tüntetőket – vajon elfogadná-e ezt Párizs, Berlin, Brüsszel és az Európai Unió?

A helyzet azonban az, hogy a tüntetések betiltására épphogy nem Budapesten vagy Varsóban, hanem Párizsban került sor.

A francia kormány azonban még ennél is tovább ment az alkotmányos szabadságjogok megszüntetése és a jogállamiság felszámolása terén.

A politikai természetű tüntetésen túl ugyanis még a vidékről gépkocsival érkező polgárok belépését is megtiltotta a fővárosba.

Jól hallottuk? – kérdezheti erre az olvasó.

Igen, jól tetszettek hallani: a rendőrség ugyanis már február 11-én este úttorlaszokat állított fel a párizsi körgyűrű legfontosabb csomópontjain, átfogó igazoltatásba kezdett, és az általa szelektíven kiválasztott – „tüntetésgyanús" – gépkocsi- és tehergépjármű vezetőket lekapcsolta, az érintett személyeket visszafordította, illetve különböző közeli parkolóhelyekre irányította, kategorikusan megtiltva nekik a Párizs területére történő belépést.

A történet innentől fogva már kafkai fordulatot vesz – különösen, ha egy alkotmányjogász véleményét is figyelembe vesszük (ami jogállamisági kérdések felvetődése kapcsán nem teljesen haszontalan dolog).

Nézzük először is azt, hogy hogyan néz ki a helyzet a rendőrök szemszögéből (akik ebben a történetben ugyanúgy áldozatok, mint az összes többi polgár – egy fejük felett megvalósított súlyos hatalmi visszaélés áldozatai).

Tegyük fel mindenekelőtt azt a központi jelentőségű kérdést, hogy egy tüntetés előtt hogyan lehet megkülönböztetni egy tüntetni egyáltalán nem szándékozó polgárt egy a tüntetés szándékát már fontolgató, a döntéselőkészítés folyamatában álló, de a tüntetés főbenjáró cselekményét még meg nem valósító polgártól. A közrend őrei előtt álló feladat ugyanis éppen ez: a párizsi körgyűrű egyik csomópontjánál állomásozó rendőröknek valamilyen objektív és vitathatatlan kritérium alapján egyértelműen (és nem önkényesen) meg kell különböztetniük egymástól a visszafordítandó és a vissza nem fordítandó személyeket.

Vajon hogyan lehetséges ez az alkotmányos előírások és a hatályos törvények betartása mellett?

Képzeljük magunkat a szerencsétlen rendőrök helyébe. Vajon milyen konkrét kritérium alapján döntik el azt, hogy kit szabad beengedniük egy csodálatos, napsütötte pénteki délután folyamán Párizs gyönyörű városába, és kit nem?

Az első lehetséges (kétségkívül objektív) kritérium a rendszámtábla: ezt kell figyelni. Ha a rendőrök történetesen így jártak el (aminek vonatkozásában konkrét információval természetesen nem rendelkezünk), akkor az illetékes elöljáró (rendőr parancsnok) által kiadott útmutatás feltételezhetően úgy szólhatott, hogy a vidéki rendszámú gépkocsikat fel kell tartóztatni, és vissza kell fordítani, a párizsi rendszámú autókat ellenben tovább kell engedni.

Egyrészt beleütközik a hatályban lévő legmagasabb szintű jogi normákba – a francia alkotmányba és az EU alapszerződésbe, tekintettel arra, hogy mind a kettő garantálja a szabad mozgás alapvető jogát – továbbá beleütközik az EU Alapjogi Chartájába, az Emberi Jogok Európai Egyezményébe, és a hatályban lévő francia törvényekbe. Egy ilyen általános megkülönböztető kritériumra épülő hatósági fellépés – amely különbséget tenne a vidéki és a fővárosban élő francia állampolgárok jogai között – ráadásul még a jogellenes diszkrimináció esetét is maximálisan kimerítené: jogi szempontból tehát tarthatatlan.

És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy egy vidéki polgár nem csak tüntetési célból, hanem ezer más indokból kifolyólag is utazhat a saját fővárosába: például beteg édesanyját kívánja meglátogatni, egy konferencián (netán választási gyűlésen) óhajt résztvenni, saját termelésű paradicsomot kíván a piacon árusítani, színházjegye van, meghívást kapott, vagy netán múzeumba akar menni.

Ha felnőtt polgárként az őt megállító és igazoltató rendőr előtt ilyen értelmű nyilatkozatot tesz (miszerint ő éppen múzeumba készül, vagy az Eiffel-toronyra szeretne felmászni), akkor az eljáró hatósági személynek vajon milyen jogalapja, milyen hivatkozási alapja van arra, hogy egy felnőtt, jogképes állampolgár felelős nyilatkozatát kétségbevonja?

Vagy esetleg arra gondoljunk, hogy a párizsi rendőr a frissen érkező vidéki polgár fizimiskája alapján dönti el esetleg azt, hogy az illető politikai tiltakozásra készül, és „tüntetésgyanús"  személy?

Vagy netán a polgár gondolataiba is belelát ? (ez esetben már a gondolatrendőrség orwelli témájánál kötünk ki...)

Ezt a rendszámtáblára épülő megközelítést tehát el kell vetni, mert ezer sebből vérzik, és semmiképp nem állja ki a törvényesség próbáját. A helyzet az, hogy éppen a párizsi rendőr jár el törvénysértő és egyben súlyosan alkotmánysértő módon akkor, ha pusztán a rendszámtábla alapján engedi vagy nem engedi be a francia polgárokat a saját fővárosukba (a helyzetet egyébiránt a végletekig bonyolítja az az eset, ha történetesen egy párizsi lakcímmel rendelkező személy vezet egy vidéki rendszámú gépkocsit; vagy fordítva, egy vidéki lakcímmel rendelkező polgár ül párizsi rendszámú autóban – vajon hogyan járjon el ekkor a derék rendőr?).

Mi a helyzet például akkor, ha egy olyan gépjármű érkezik az ellenőrzési ponthoz, amelynek egyik ablakából a bent ülő utas (francia) nemzeti színű zászlót lobogtat? Vajon ez esetben vissza kell-e fordítani az érintett járművet?

No, itt főhet aztán a rendőrparancsnok feje: a nemzeti színű zászló lobogtatása ugyanis nyilvánvalóan politikai állásfoglalást, politikai véleménynyilvánítást jelent. No de be van-e tiltva a politikai véleménynyilvánítás nagy általánosságban Franciaországban, épp az elnökválasztási kampány kellős közepén? Erről nincs tudomásunk – egyébiránt természetesen teljes képtelenség is lenne, hiszen a demokratikus választás éppen a szabad politikai véleménynyilvánításnak az egyik legfontosabb formája.

Most akkor szabad-e politikai véleményt nyilvánítani 2022 februárjában Franciaországban, vagy sem? 

(Ez lenne az első tiszteletteljes kérdésünk az illetékes francia bírósághoz – bízva abban, hogy az igazságszolgáltatás esetleg még független a jogállamiság eme európai fellegvárában).

A szánalomra méltó helyzetben lévő francia rendőrök tehát hiába érvelnek úgy, hogy a nemzeti színű zászló lobogtatása „arra utaló magatartás", hogy az illető másnap tüntetni készül a Diadalív környékén – ez jogi szempontból nem elfogadható érvelés, ugyanis egy zászló lobogtatása önmagában még nem bizonyítja semmilyen konkrét cselekmény jövőbeli elkövetésének szándékát (egyébként az összes zárt teremben meghirdetett kampányrendezvényen nemzeti színű lobogók százait lengetik a franciák, pártbeli hovatartozástól függetlenül – a bal- és jobboldalon egyaránt).

Mire lehet tehát következtetni egy francia nemzeti lobogó lobogtatásából? Konkrétan semmire (abban az esetben, ha még nem léptünk át a gondolatrendőrség orwelli világába).

No és mi a helyzet akkor, ha egy gépjármű utasa történetesen nem lobogtatja a nemzeti zászlót, hanem szépen összegöngyölve a térdén tartja? 

Netán ez is hatóságilag elítélendő cselekmény lenne? Esetleg bűnjel?

Melyik francia törvényben szerepel az explicite leírva, hogy egy francia polgárnak tilos francia nemzeti lobogót magánál tartania, birtokolnia, illetve azzal utazni bárhová?

A válasz egyértelmű: sehol nincs ilyen leírva.

No és mi a helyzet akkor, ha egy gépjármű utasa a hatósági ellenőrző ponthoz érkezve történetesen nem francia, hanem portugál, luxemburgi, svéd, magyar vagy éppen ausztrál, kanadai vagy indonéziai zászlót lobogtat? Ez a cselekedet vajon mire utal? És vajon tiltja-e bármilyen törvény Franciaországban a portugál zászló lobogtatását?

Hogyan járjon el tehát a szegény párizsi rendőr? Engedje-e udvariasan tovább a portugál zászlóval érkezőket (tekintettel arra, hogy képtelen egyértelmű következtetést levonni a zászlót lobogtató polgár magatartásából) vagy tartóztassa fel őket? Vajon úgy járjon-e el, hogy kizárólag a francia zászlót lengető polgártársakat tartóztatja fel és fordítja vissza? 

Macron elnök hívei bizonyára bosszankodnak e kicsinyes alkotmányjogi, antidiszkriminációs és emberi jogi ellenvetéseket olvasva – hiszen a konvojban érkező polgárok politikai véleménye egyértelmű!

Nos, lehetséges, hogy egyértelmű – de jogilag nem bizonyítható.

Itt van a probléma.

És mi a helyzet a dudálással? - kérdezhetnék Macron hívei. Az talán nem jelent tiltakozást, tüntetésre való készülődést?

A válasz az, hogy jogi szempontból a dudálás szintén nem jelent konkrét politikai szándék alátámasztására felhasználható bizonyítékot. A dudálás szintén nem tilos: az esküvői konvojok is vígan dudálnak az összes európai országban, így Franciaországban is, ennek ellenére egyetlen derék rendőrnek sem jut eszébe feltartóztatni vagy a fővárosból kitiltani az érintett személyeket.

A felesleges dudálásért a rendőrség legfeljebb egy kisebb összegű bírságot szabhat ki, szabálysértési eljárás keretében – a polgárok szabad mozgásának megakadályozására azonban pusztán ezen az alapon nincs jogi felhatalmazása.

A párizsi rendőrség tehát kutyaszorítóban van: a teljesen ártatlan, (egyelőre) még semmilyen tiltott cselekményt meg nem valósító polgárok szabad mozgásának megakadályozásával éppen ő sért törvényt, és nem az autózó polgárok.

Az 1989-es bársonyos forradalom Prágában

Érdemes rámutatni arra, hogy a 2022 februári párizsi helyzet jellegzetes vonásait tekintve kísértetiesen emlékeztet arra a helyzetre, amelyet a kommunista diktatúra utolsó évének őszén a cseh fővárosban láthattunk.

A tüntetést itt is, ott is betiltotta a végrehajtó hatalom.

Igen ám, de a szerencsétlen rendőr ugyan hogyan különböztesse meg az ügyes-bajos dolgainak intézésével foglalkozó, politikailag nem aktív, közterületen sétáló békés polgártársat a kormányzattal szemben kritikus szellemi álláspontot kifejező, politikailag aktív tüntetőtől? Milyen kritérium alapján?

A csehszlovák polgárok rendkívül szellemes, elegáns, különösen frappáns jogi megoldást találtak politikai véleményük burkolt kinyilvánítására:  elképesztő méretekben kezdtek el áramlani, hömpölyögni az utcán, a szimbolikus hatalmi központ közelében lévő közterületeken – sűrű, tömött sorokban, óriásira duzzadt tömegben, s közben teljesen flegma arckifejezést öltöttek magukra, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

A kommunista hatalom elnyomó gépezetének szolgálatában álló prágai rendőrök pedig vakarhatták a fejüket – ugyanis szinte megoldhatatlan probléma előtt álltak.

Mindenki? (akkor mindenkit le kell tartóztatni?)

Vagy épp ellenkezőleg – senki? (akkor viszont senkit sem kell letartóztatni?)

A tömeg természetesen tele volt civil ruhás rendőrökkel – és több helyen egyenruhás hatósági személyek is járőröztek.

Csak azt nem tudták, hogy pontosan mi az az eljárás, amit be kell tartaniuk.

Természetesen ha valaki egy táblát vagy transzparens felemelt, vagy politikai jelszavakat kiabált, azt azonnal leteperték és letartóztatták – ez könnyű volt.

Do hogyan lehetett megakadályozni a tüntetést?

Sehogy.

A tüntetést nem lehetett megakadályozni – bármilyen görcsösen igyekezett is a Gustav Husak és Miloš Jakeš által vezetett, végóráit élő kommunista hatalom: egész Európa látta és pontosan értette is azt, hogy mi történik Prágában, és elképesztően jót mulatott rajta. 

Többet ésszel, mint erővel! 

Örök hála és minden szellemi elismerést ezért a prágai lakosoknak – a szabadság nevében!

De térjünk vissza Párizshoz, és a francia társadalom szabadság iránti, legalább ugyanilyen mélyen gyökerező igényéhez.

A 2022 február 12-i hétvégére Párizs városába, illetve más francia városokban szervezett megmozdulást a szervezők „Szabadság Konvoj" névre keresztelték, és politikai követeléseik is leginkább erre a tematikára épültek.

A francia médiában sugárzott híradásokban gyakran lehetett különböző – gyalogos vagy autós – polgárokat látni, „Szabadságot!" feliratú táblákkal és transzparensekkel.

A francia helyzet külön pikantériája az, hogy a Francia Köztársaság 1789 óta ismert hármas jelszava éppen a „Szabadság, Egyenlőség, Testvériség!" – amely még a jelenleg hatályos alkotmány preambulumában is szerepel.

Ha tehát a „szabadság", mint politikai jelszó használata hatóságilag tiltott cselekmény, akkor – sajnálatos módon – a francia alkotmányt is le kell tartóztatni. 

Kérdés, hogy Emmanuel Macron és az emberi jogok, illetve a jogállamiság magasztos eszméi mellett elkötelezett kormánya készül-e esetleg a közeli jövőben ilyesmire.

Tóth István Benedek
(a szerző Franciaország-szakértő)

Borítókép: THOMAS LO PRESTI / AFP