„Nem hagyjuk, hogy a floridai adófizetők pénzét arra költsék, hogy gyerekeinket egymás, és az országunk gyűlöletére tanítsák. Felelősséget érzünk továbbá annak kapcsán is, hogy biztosítsuk: a szülők igenis megfelelő módon gyakorolhatják jogaikat, amikor az állami sztenderdek kikényszerítéséről van szó. Végül, meg kell védenünk a floridai dolgozókat azzal az ellenséges munkakörnyezettel szemben, amelyet a nagyvállalatok teremtettek meg, s amely vonatkozásában a dolgozók a kritikai fajelmélettel összefüggő „tréningeknek”, „indoktrinációnak” kényszerülnek alávetni magukat.”
A tengerentúlon vita van arról, hogy a CRT nézeteit valóban oktatják-e az iskolákban, az azonban bizonyosnak tűnik, hogy a kritikai fajelmélet alapvetéséből több kezdeményezés és program is indult.
Jóllehet az ideológia-ellenes Stop WOKE-törvény a CRT-t szó szerint nem említi,
a jogszabály címzettjei jellemzően olyan munkáltatók, amelyek munkahelyi kultúrájában a CRT és a rasszizmus valamilyen formában valóban megjelenik.
A törvény úgy fogalmaz, hogy érintett minden olyan céges tréning vagy továbbképzés, amelynek során a munkavállalók arról szerezhetnek ismereteket, hogy „egy személy morális karaktere vagy státusza annak függvényében válhat privilegizálttá vagy elnyomottá, hogy az illető milyen fajhoz, bőrszínhez, nemhez vagy nemzetiséghez tartozik”.