A Variety szerint a Dűne bizonyítja, hogy a magyar filmipart nehéz legyőzni

2022. március 31. 12:52

Az amerikai filmes szaklap szerdai cikkében arról ír, hogy az Oscar-díj a budapesti filmgyártás fellendülését mutatja.

2022. március 31. 12:52
null

 Az elmúlt két év világméretű problémáit „ mindenek előtt a koronavírus-világjárványt, valamint a második hónapjába lépő ukrajnai háborút - kevesen tudták volna előre jelezni. A világ filmiparának nagy része számára a fennmaradás is diadalnak tűnik.

A kihívások és a folyamatos bizonytalanság ellenére a magyar filmipar szárnyal. A Legendary és a Warner Bros. Dűne című, Magyarországon forgatott produkciójának vasárnap elnyert hat Oscar-díja a magyar filmipar folyamatos erősödésének legfrissebb bizonyítéka.

Magyarország a második legnagyobb filmgyártási központ lett Európában

„Tavaly a magyarországi gyártási költések elérték a 650 millió dollárt (216 milliárd forintot), ami majdnem 30 százalékkal magasabb, mint a világjárvány előtti utolsó év, 2019 költései.

– idézte a lap Káel Csabát, a filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztost, a Nemzeti Filmintézet elnökét.

Mind a kormány, mind a magánszektor részvétele, az egyszerűsített engedélyezési eljárás, a legmodernebb hangszínpadok és létesítmények, valamint a magasan képzett, angolul beszélő stábok mind hozzájárultak ahhoz, hogy

Magyarország a második legnagyobb filmgyártási központ lett Európában.

Mindezeken felül Magyarország 30 százalékos készpénz-visszatérítést kínál (ami a nem magyarországi költségek hozzáadásával elérheti a 37,5 százalékot), ráadásul a gyártási költségek 30-35 százalékkal alacsonyabbak, mint az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban, és 25 százalékkal kedvezőbbek, mint Nyugat-Európában.

Óriási a kereslet a magas színvonalú tévésorozatok iránt

Nigel Marchant, a Carnival Films, a Downton Abbey-t készítő produkciós cég ügyvezetője rámutatott: ezek alapján kaphatták a legtöbbet a pénzükért, amikor a Netflix Az utolsó királyság című sorozata öt évadának magyarországi forgatásáról volt szó.

A kormány okosan használta ki a szektor növekedését és hihetetlenül okosan és könnyedén kezelte az adókedvezményt, hogy minél több pénzt adjon vissza és minél vonzóbb legyen a producereknek – tette hozzá Marchant.

„Óriási a kereslet magas színvonalú tévésorozatok iránt” - magyarázta a Pioneer Stillking Films ügyvezetője, Kemény Ildikó, akit naponta keresik meg külföldi producerek, akik stúdiót és magyar stábot keresnek.

(MTI)

Nyitókép: InterCom

Összesen 75 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pipa89
2024. január 30. 19:43
Ehhez kellett Andy Vajna tudása, ismertsége, üzleti érzéke is, meg persze a kormány partnersége.
Alcofrybas
2022. április 01. 08:51
Egyébként be kell látni, hogy NEM teljesen ugynaz a kettő - ez két külön műfaj, két külön gulág: - Van a kiscsaj, aki vidékről kerül a sűrűjébe. Atreides az Arrakison - Erős, mert edzett lány, fut a Duna-parton - Van az apafigura, aki háttér mentor. - Van a nagy mentor, aki szocálpszichológus, a Hann Endre, faszomsetuggya, hogy híjják, nem olvastam... várjá, Gurney Halleck - Van a gonsoz Ártányház, a Dobrev-Harkonnen - Van a kriszkés, a serpenyő, kéznél levő tárgy - Vannak a viharedzett Harkonnenista Sardaukar seregek egyenlő viharedzett Dobrevista gárdisták - Vladimir Harkonnen, Putyin? Figyi, fél órával több messze bámulás a semmibe. Kimehetsz hugyozni, és nem vesztesz semmit.
Zolotarjov
2022. március 31. 20:20
A kép kissé megtévesztő. Tudtommal a Dűne belső jeleneteit vették fel itt..
Akitlosz
2022. március 31. 16:26
Van magyar filmipar? Ez nem magyar film. A képen is látszik, hogy csak trükkfelvétel. Egy stúdióban álldogálnak a szereplők.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!