Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Megbotránkozást váltott ki Lengyelországban, hogy Tusk részt vett a magyar ellenzék gyűlésén.

Össztűz zúdult a lengyel nyilvánosságban Donald Tuskra, amiért a politikus
A lengyel politikusok, publicisták és más közéleti szereplők egyöntetűen elítélték az Európai Néppárt és a Polgári Platform elnökét, és azt is hangsúlyozták, hogy a nyíltan oroszbarát, szélsőjobboldali Jobbik elnökével fotózkodot – írja a Magyar Nemzet.

A lap cikke szerint a beszámolók egybehangzóan állították, hogy Tusk nem az Európai Néppárt (EPP) elnökeként, hanem lengyelországi pártja képviseletében érkezett Budapestre.
A WPolityce portál élesen bírálja a lengyel pártelnököt. A lap megemlíti, hogy amikor négy bátor miniszterelnök a harcoló és vérző Ukrajna segítségére siet, addig
A lengyel portál emlékeztet a baloldal miniszterelnök-jelöltjének botrányos kijelentésére, mely szerint a szövetségében megtalálhatók a liberálisok, kommunisták, konzervatívok és fasiszták, és mindegyikük fenntarthatja saját világnézetét. A lap összegzése szerint
És ez nem valamiféle sértés, hanem idézet a magyar ellenzék vezetőjének szavaiból – hangsúlyozták a cikkben.
A Twitteren többen osztották meg Donald Tusk és Jakab Péter fotóját, köztük számos véleményformáló publicista is. Ezek döntő többsége nem mulasztotta el kiemelni – és egyes esetekben illusztrálni is – a Jobbik szélsőjobboldali hátterét, orosz kapcsolatait, a Krím 2014-es annektálása kapcsán megfogalmazott álláspontját. Gyöngyösi Márton, aki most a Jobbik európai parlamenti képviselője, 2014-ben még a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának alelnökeként tüntetett a budapesti ukrán konzulátus előtt, ahol az USA és az Európai Unió kétszínűségéről, az Oroszország elleni szankciók káros hatásairól beszélt.
A Jobbik nem az egyértelmű orosz agressziót ítélte el, nem Ukrajna területi integritása mellett foglalt állást – ahogy azt a jelenlegi kormánypártok tették –, hanem együttérzéséről és támogatásáról biztosította a félszigetet megszálló Oroszországot.
Michal Karnowski konzervatív publicista Jakab Péter és Donald Tusk fotóját közzétéve számolt be a PO elnökének és a szélsőjobboldali Jobbik vezetőjének találkozójáról.
Beata Mazurek, a PiS EP-képviselője a Jobbik EU-politikájával foglalkozó cikket belinkelve feltette a kérdést: vajon Tusk és a Polgári Platform is polexitet akar? Egy másik tweetben Mazurek
Maciej Stanczyk publicista szerint
utalva találkozójára a szélsőjobboldal vezetőjével.
Nyitóképünkön Donald Tusk és Márki-Zay Péter az ellenzék március 15-i gyűlésén. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt