Külföldről támadják a Mandinert, amióta feltártuk, hogy halálra vertek egy kényszersorozott magyar állampolgárt az ukrán toborzók

Az informatikai támadás elhárításán kollégáink folyamatosan dolgoznak.

Budapesten ülésezik az International Press Institute (IPI) igazgatótanácsa, hogy az áprilisi választás előtt a „médiaszabadságot érintő magyarországi kihívásokra” irányítsa a figyelmet.
Az IPI csütörtöki, a Media1-hez eljuttatott közleménye szerint a szervezet tagjai a látogatásuk során találkoznak Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkárral, Márki-Zay Péterrel, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjével és Karácsony Gergellyel, Budapest főpolgármesterével is.
A bizottság a közlemény szerint találkozni fog a független média szerkesztőivel és szakértőkkel is. Khadija Patel, a Nemzetközi Sajtóintézet igazgatótanácsának elnöke azt mondta, azért a magyar fővárost választották az első félévi ülésük helyszínéül, mert
„világszerte aggodalomra adnak okot a magyarországi független újságírás előtt álló folyamatos kihívások. Várjuk, hogy találkozhassunk mind a kormány, mind az ellenzék képviselőivel, hogy megértsük a független sajtó előtt álló főbb kihívásokat, és hogy kötelezettségvállalásokat kérjünk a pozitív reformokra vonatkozóan a jövőre nézve”.
Az IPI jelentést készít a tapasztalatairól. Ebben a főbb kihívások felvázolása mellett ajánlásokat is megfogalmaznak majd a helyzet javítására az április 3-i választást követően.
Nyitókép: International Press Intitute Facebook-oldala