Tíz évről nem találtak krónikát. Két éve korai tavaszt „jósolt”. Lehet, hogy Punxsutawney Phil a leghíresebb mormota, de biztosan nem az egyetlen, és egy vetélytársa pont az ellenkező előrejelzéssel állt elő. A New York-i Chuck korai tavaszt vár a Staten Island-i kerületi ügyész, Michael McMahon szerint, aki a helyi állatkertből, azaz Chuck otthonából közvetített eseményen elnökölt.
Nem látta az árnyékát. Korai tavaszunk lesz” – jelentette be McMahon.
jelentette be McMahon. Eric Adams, New York polgármestere nem vett részt a ceremónián, de videóüzenetében azt mondta: „Chuck már 1981 óta nagyon pontos előrejelzéseket ad. Azt hiszem, minden New York-i nevében mondhatom, Chuck, légy szíves, ne lásd meg az árnyékodat”. A mormotajóslás német eredetű hagyományát a Bill Murray és Andie MacDowell főszereplésével készült 1993-as Idétlen időkig című film tette világszerte ismertté.
(MTI)