Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Hazánk azonban így is csak az ötödik legkedveltebb ország a csehek szemében, a lista élén Szlovákia és Ausztria áll.

Leginkább Szlovákiát és Ausztriát kedvelik a csehek – derült ki abból az országos közvélemény-kutatásból, amely azt mérte fel, milyen a cseh lakosság viszonya más országokhoz, illetve azok lakóihoz. A magyarok megítélése folyamatos javulásról tanúskodik.
A prágai CVVM közvélemény-kutató intézet által elvégzett felmérés adatait csütörtökön hozták nyilvánosságra. A tavaly novemberben és decemberben készített kutatásban a válaszadók egytől ötig terjedő skálán nyilváníthattak véleményt az egyes országokról és lakosaikról. Az egyes volt a legjobb, az ötös pedig a legrosszabb osztályzat.

A szlovákok osztályzatának átlaga 1,57 lett, míg a második helyen végzett osztrákoké 1,88. A harmadik helyen Franciaország végzett 2,01 értékeléssel. A negyedik helyre Nagy-Britannia került 2,12-vel,
A magyarokat a csehek 23 százaléka minősítette nagyon rokonszenvesnek, s értékelte egyessel (kitűnő), míg 44 százalék kettest (dicséretes) adott az országnak. Hármas (jó) jegyet 24 százalék adott Magyarországnak, míg négyest (elégséges) öt százalék. Mindössze a megkérdezettek egy százaléka nyilatkozott úgy, hogy számára Magyarország "nagyon nem rokonszenves", és ötös (elégtelen) osztályzatot adott. Nem mondott véleményt a megkérdezettek három százaléka.
Három évvel ezelőtt, 2019-ben Magyarország a 8. helyen végzett. Akkor a magyaroknak egyest és kettest a csehek 58 százaléka adott, 31 százalék hármast, míg kilenc százalék ötöst adott, és ellenszenvesnek nyilvánította a magyarokat. A mostani felmérésben 13 kiválasztott országról és lakosairól mondtak véleményt a cseh emberek. Az utolsó három helyre Törökország (3,15), Oroszország (3,22) és Kína (3,47) került.
(MTI)
Nyitókép: MTI/EPA/Martin Divisek