Már a CNN szerint is elégedetlen az amerikaiak többsége Joe Bidennel

2022. február 10. 20:56

Az amerikai elnök támogatottsága még tovább csökkent – derült ki a CNN amerikai hírtelevízió csütörtökön közzétett közvélemény-kutatásából.

2022. február 10. 20:56
null

A felmérés szerint az amerikaiak 58 százaléka elégedetlen Biden teljesítményével, és 41 százalékuk gondolja azt, hogy az amerikai elnök jól végzi a munkáját. Decemberben ugyanez a mutató még 51 és 49 százalék volt. A mostani közvélemény-kutatás szerint a magukat politikailag függetlennek vallók mindössze 36 százaléka, a megkérdezett republikánusoknak pedig 9 százaléka gondolja úgy, hogy Biden jól végzi a munkáját. A magukat demokratának tartó szavazók 83 százaléka továbbra is elégedett az elnök teljesítményével, de ez a szám is visszaesés a tavaly nyári 94 százalékhoz képest.    

Szakértők arra hívták fel a figyelmet, hogy a Biden vezette adminisztráció és az elnök népszerűsége folyamatosan csökken.

A kormányt a politikai és a civil szféra tagjai is bírálják egyebek között az infláció emelkedése, a koronavírus-járvány kezelése és a külpolitikai intézkedések miatt. A felmérést részletező beszámolók szerint az elnök munkájával elégedetlen válaszadókat megkérték, hogy nevezzenek meg egyet Biden intézkedései közül, amelyet helyesnek ítélnek meg, azonban a megkérdezettek 56 százaléka nem tudott ilyet említeni.    

Politikai szakértők szerint az utóbbi időszakban napvilágot látott rossz közvélemény-kutatási eredmények miatt

a demokraták megkongatták a vészharangot” a novemberi félidős választások előtt,

arra figyelmeztetve saját magukat, hogy ilyen alacsony támogatottsági arányok mellett a republikánusok akár megfordíthatják az arányokat a kongresszus mindkét kamarájában. Egyes elemzők a 2010-es félidős választásokhoz hasonlítják a mostani jelenséget, amikor is "egy hatalmas republikánus hullámnak" köszönhetően

a jobboldal több mint 60 képviselői helyet tudott megfordítani, és ezzel „visszafoglalták az üléstermet” a demokratáktól.

2010 januárjában az amerikaiak körülbelül fele volt elégedett Barack Obama akkori elnök munkájával. A mostani felmérést a CNN felkérésére az SSRS nevű független amerikai közvélemény-kutató cég végezte, akik január 10. és február 6. között 1527 felnőttet kérdeztek meg elektronikus levélben vagy telefonon.

(MTI)

Fotó: Brendan Smialowski / AFP

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kozmosz
2022. február 11. 21:26
Remélem, az a sas a fejére szarik.
Rizsa
2022. február 11. 10:15
Ki mint veti , úgy arat !
olajfa1
2022. február 11. 10:07
A "csakazért is ellenzékire szavazok" módszer visszacsapott azokra akik ezt a protest hangulatot a cél érdekében bevetették... Ilyen az amikor érzelmekre hatva szavaznak a szavazók... pl amerikában...
Dezsőke
2022. február 11. 08:24
a bácsika sok kárt fog még okozni a világnak...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!