A szélsőséges iszlamizmus új hulláma itt kopogtat, Európa mégse készül fel rá

Az UnHerd honlapján megjelent írás szerint Európa nem ismeri fel a következő dzsihadista fenyegetést, mert a politikusok és a sajtó figyelmen kívül hagyják az iszlamizmus fejlődését. A terrorizmus elleni küzdelem témakörében kutató Liam Duffy által jegyzett cikk arra világ rá, hogy bár az Iszlám Állam egy ideje nem intézett nagyobb támadást a Nyugat ellen, de ez nem jelenti azt, hogy elmúlt a veszély.

Az iszlamista terrorfenyegetés ugyanakkor továbbra is sokkal több életet követel, és sokkal gyakrabban, mint azt gondolnánk. Ennek ellenére a hatóságok, a politikai vezetők és a sajtó túlnyomórészt az elkövetők személyes és pszichológiai drámáival próbálják megmagyarázni a bűnelkövetést. Az Európa-szerte elkövetett késeléses vagy gépjárművel történő támadások, valamint – a ritkábban előforduló – lövöldözések és robbantásos merényletek összefüggéseinek figyelmen kívül hagyása miatt fennáll a veszélye annak, hogy alábecsüljük a dzsihadista fenyegetést.
 
Mostanra már világosnak kellene lennie, hogy a militáns iszlamizmusnak hosszú távú kilátásai vannak Nyugaton. Semmi okunk sincs arra, hogy az enyhülést a fenyegetés csökkenéseként értelmezzük, ma mégis úgy tűnik, hogy a Nyugat figyelmen kívül hagyja a lappangó veszélyt.

A biztonsági szolgálatok számára a legfőbb félelmet az ISIS háborúból visszatért tagjai által okozott fenyegetés jelenti, mivel a tengerentúli konfliktusokból visszatérők minden egyes generációja a szélsőségesek új és nagyobb generációjának kineveléséhez járul hozzá. Ha az ISIS nemzedéke képes lesz szocializálni a szalafi dzsihadisták új, erőszakosabb és szélsőségesebb generációját, akkor még évek, sőt, évtizedek is eltelhetnek, amíg a legutóbbi visszatérési hullám teljes erejét megérezzük Európában.
 
Hakim el-Karoui francia esszéíró és Benjamin Hodayé történész nemrégiben megjelent, az európai militáns közösségekről szóló átfogó tanulmánya két lehetséges forgatókönyvet vázolt fel a nyugati dzsihadizmus jövőjére vonatkozóan.

és a dzsihadizmus új színterévé teszik a kontinenst. A második, nyugtalanítóbb kilátás pedig az, hogy az európai dzsihadista lakosság társadalmi mozgalommá alakul, felgyorsítva azt, amit az európai kormányok szeparatizmusnak neveznek. 

Legrosszabb esetben az is elképzelhető, hogy az európai szalafi dzsihadisták egy része továbbra is elkötelezett marad a civilek elleni, tömeges áldozatokkal járó erőszak és a kalifátusról szőtt álmai mellett. Ebben a forgatókönyvben a szalafi dzsihadisták zárt közösségeket hoznának létre, amelyek elzárkóznak a szélesebb társadalomtól, és időnként támadásokat intéznek az ellen.

Hugo Micheron francia kutató nemrégiben több tucat bebörtönzött dzsihadistával beszélt, akik közül néhányan utaltak is a stratégiaváltásra.

amit a nyugati muszlim hit teljes homogenizálásával érnének el. Micheron úgy véli, hogy amennyiben ez a gondolkodási irányzat válik uralkodóvá, akkor a dzsihadizmus komoly társadalmi, intellektuális és politikai kihívássá válhat a jövőben. 

Ennek fényében napjaink legfőbb megpróbáltatását az jelenti, hogy a terroristák tervezési ciklusát össze kell hangolni a nyugati kormányok és a közvélemény forrás- és figyelemhiányos ciklusával. Nincs okunk ugyanis azt hinni, hogy a dzsihadista mozgalom összeomlik vagy elhalványul, a történelmi precedensek szerint éppen az ellenkezője fog történni.

Szemlézte: Gergi-Horgos Mátyás

Borítókép: Mahmud hams / AFP