Salvini kétoldalú találkozót tartott Contéval és Lettával is, amelynek végén a PD főtitkára kijelentette, hogy bal- és jobboldal között megindult a párbeszéd. Az Il Foglio című napilap értesülései szerint lázas belpolitikai egyeztetés zajlik arról,
miként választható meg államfőnek Mario Draghi anélkül, hogy távozása válságot teremtene a kormányban.
A hétfői voksolási fordulóban elsőként szavazó Umberto Bossi szenátor, az egykori Északi Liga elnöke kijelentette: az új államfő neve szokás szerint váratlanul, az utolsó pillanatban fog előbukkanni. A volt miniszterelnök Matteo Renzi az Élő Olaszország (IV) vezetője azt hangsúlyozta, hogy a mindenkori államfő megválasztása a politikai erők közötti paktum eredménye. Elemzők egyetértenek, hogy Mario Draghi akár államfő lesz, akár kormányfő marad, az elnökválasztás lezárulásával a pártok megkezdik a választási kampányukat a 2023-as parlamenti választásokra készülve.
(MTI)
Nyitókép: Andrea Ronchini, / NurPhoto / AFP