Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

40 évig randiztak, de egy gyerekkel való beszélgetés inspirálta, hogy megtegye a következő lépést. Ő kérdezte, ha már ennyire odavan a színért, miért nem házasodik vele össze?

Úgy tűnik, egészen új szintre emelkedett a gender/queer őrület.
Kitten Kay Serát „a világ legpinkebb embereként” tartják számon a Mirror szerint – számol be a 24.hu. A hölgy vélhetően már azzal is történelmet csinált, hogy több mint 1 millió fontot adott ki azért, hogy mindene, a házától a ruhatáráig minden a rózsaszínnek ebben az árnyalatában tündököljön, most pedig azzal, hogy hozzáment a színhez.

Az ünnepségen természetesen az esküvői ruha ugyanúgy pink volt, mint az autó, amivel oda érkezett, a hattyús torta és a gyűrű is.
A kapcsolatuk a 20. szülinapjakor kezdődött. Azon gondolkozott, mit vegyen fel, és arra jött rá, csak rózsaszínt akar viselni. És akkor azt gondolta: miért ne viselhetne minden nap rózsaszínt? 40 évig randiztak, de egy gyerekkel való beszélgetés inspirálta, hogy megtegye a következő lépést. Ő kérdezte, ha már ennyire odavan a színért, miért nem házasodik vele össze?