Megszüntették a Robert Fico ellen indított eljárást

2022. január 10. 17:56

Az eljárást a rendőrség annak nyomán kezdte el, hogy a jelenleg ellenzéki politikust decemberben előállították egy kormányellenes tüntetésről.

2022. január 10. 17:56
null

Az eljárás – illetékes ügyész általi – leállítását maga Fico jelentette be egy pozsonyi sajtótájékoztatón hétfőn, az információt a rendőrség is megerősítette. A felbujtás ügyében indult eljárást az érintett panasza alapján szüntették meg. Az illetékes kerületi ügyészség indoklásában – a TASR szlovák közszolgálati hírügynökséggel – hétfőn azt közölte, hogy a rendőrség sem szubjektív, sem objektív szempontból nem tudott tényállást összeállítani. Szóvivőjének közlése szerint az esettel megbízott ügyész azt is felrótta az eljárást megindító rendőrnek, hogy törvénytelen volt a politikus előállításának módja.    

A rendőrség Robert Ficót, a legnagyobb ellenzéki párt, az Irány (Smer-SD) elnökét december 16-án, közvetlenül azelőtt állította elő, hogy megkezdődött a párt által bejelentett – a kormány politikájának bírálatára szervezett – tiltakozó menet Pozsonyban. A tüntetéssel – amelyet „a demokrácia végét jelző gyászmenetnek” hirdettek meg – az ellenzéki párt az Eduard Heger vezette kabinet politikája és legfőképpen az ellen kívánt tiltakozni, hogy nem tették lehetővé annak az előrehozott választásokat célzó népszavazásnak a kiírása, amelyet az ellenzék egy nagyjából hatszázezer aláírással megtámogatott petícióval akart elérni. Arról, hogy a népszavazást nem írja ki, még ősszel döntött Zuzana Caputová szlovák államfő, miután az ő beadványa alapján az alkotmánybíróság az alaptörvénnyel összeegyeztethetetlennek minősítette a népszavazás kérdéseit.    

Robert Fico azt mondta: az eljárás megszüntetése csak megerősíti azt, hogy előállításával az országos rendőrfőkapitánynak és a belügyminiszternek egyértelműen az volt a célja, hogy megakadályozzák az ő részvételét a tüntetésen. Az elmúlt több mint egy évben Fico és más ellenzéki politikusok részéről is sok bírálat érte az Eduard Heger – illetve korábban Igor Matovic vezette – kormányt, azon belül Roman Mikulec belügyminisztert és a rendőrség vezetését amiatt, hogy politikai célokat követve, az ellenzék megfélemlítésére használja a bűnüldöző szerveket.

(MTI)

Fotó: VLADIMIR SIMICEK / AFP

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
masikhozzaszolo
2022. január 10. 22:24
Mint írtam, mikor letartóztatták: Elmondaná valaki, hogy rövid időre miért kell valakit őrizetbe venni. A rendőrség aranyhal memóriája miatt jár le az őrizet? Vagy ami történt az nem történt? Vagy nem bírták a személyazonosságot megállapítani, és a testüregmotozásnál kiderül? És milyen igazam van!
kisgul
2022. január 10. 20:09
Tessék mondani, ez már a teljes jogállamisági szlovákia?
Tiszafa
2022. január 10. 19:09
Ez a nézés...azt mondja, leszek én még miniszterelnök, s úgy kirúgom ezeket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!