Mindig partnernek tekintette, és véleménye szerint sokat tanulhatnak Magyarországtól – többek között erről beszélt Novák Károly Eduárd romániai sport- és ifjúsági miniszter budapesti látogatását követően. Az M1 aktuális csatornának adott interjújában a sportolóként paralimpiai bajnok, a tokiói játékok után visszavonuló kerékpáros kiemelte, a román politikusoknak örülniük kell annak, hogy Magyarország jelentősen támogatja a sportot Erdélyben.
Én mindig ki fogok állni az ilyen befektetések mellett, mert ez jó, és azokról szól, akik ott élnek
– mondta Novák Károly Eduárd, aki szerint a románok nem féltik a sportolóikat attól, hogy magyar színekben versenyezzenek. Megjegyezte, szabad verseny van, a tehetség tesz különbséget mindenki között.