Kijev fegyvereket követel, Moszkva nem akar tárgyalni: az új német külügyminiszter kelet-európai útja vegyesen zárult, továbbra sincs előrelépés Ukrajna-ügyben.
Ahogy az elegáns kormányzati repülőgép Moszkva külvárosainak behavazott házai fölé ért, a mindig oly’ határozott és karakán Annalena Baerbock rövid külügyminiszteri karrierje során alighanem először megijedhetett. A negyvenegy éves német tárcavezető karrierje során először olyasvalakihez érkezett bemutatkozó vizitre, aki egyáltalán nem a barátja. Az orosz fővárosban a nála éppen harminc évvel idősebb Szergej Lavrov várta őt, aki
Baerbockra ráadásul az a feladat hárult, hogy csábítsa vissza Oroszországot a normandiai négyek tárgyalóasztalához – és hogy elrettentse Ukrajna megtámadásától. Mélyvíz.
Annalena Baerbock Kijevből érkezett az orosz fővárosba. A Dnyeper-parti metropoliszban Volodimir Zelenszkij és Dmitro Kuleba nagyon várták már a német külügyminisztert. Pontosabban talán nem is őt, hanem azt, amit tőle reméltek: német fegyvereket.
Ukrajna, amely országot legtöbb szomszédján és közelebbi ismerőin kívül Nyugaton általánosságban fontos szövetségesnek tartanak, fegyverkezni szeretne a közelgő orosz offenzívától tartva. Az ukrán hadsereg az elmúlt években is bőkezű támogatásokban részesült a NATO részéről, de Kijev szerint ez még nem elég, a sikeres védekezéshez több kell.
Az ukrán külügy ezért már jóval Baerbock kijevi látogatása előtt kondicionálni kezdte a német közvéleményt a fegyverszállítások esetleges elmaradásának következményeire. A berlini ukrán nagykövet ki is adott egy szenvedélyes hangvételű közleményt az ukrán nemzet önvédelemhez való elidegeníthetetlen és szent jogáról, illetve arról, hogy a fegyverszállítás erkölcsi és emberiességi kérdés – ez utóbbi két kifejezés közismerten számos ajtót képes megnyitni a német közéletben. És még:
Zelenszkij és Kuleba a berlini nagykövet különszámai után tehát joggal reménykedhetett abban, hogy a kormánygép ajtaján kilépő Annalena Baerbock retiküljében az ukrán haderő számára kulcsrakészen átadható vadonatúj csatahajók és légvédelmi rendszerek indítókulcsai lapulnak – Kijev ugyanis ilyeneket akar Németországtól. Bizonyos tekintetben talán még szerencse is, hogy a koronavírus miatt a politikusok az ilyen találkozókon maszkot viselnek, hiszen így mindkét ukrán csúcspolitikus elrejthette nem túl őszinte mosolyát a kamerák elől, miután kiderült, hogy az előzőhöz hasonlóan
Baerbock Kijevben is elmondta a kötelezőt, miszerint Oroszországnak súlyos következményekkel kell számolnia abban az esetben, ha megtámadná Ukrajnát, és hogy Németország elkötelezett az ország biztonsága mellett. A német külügyminiszter azt is hangsúlyozta, hogy semelyik országnak nincs joga előírni másoknak, hogy milyen külpolitikát kell folytatnia – ezt a megjegyzést természetesen Moszkva irányába küldte, de persze Kijevben is elgondolkodhattak rajta.
Az ukrán kormány saját szempontjából érthetően frusztrált tehát Annalena Baerbock látogatása után, de nem ragadtathatja magát meggondolatlan kijelentésekre. A német külügy tényleg a fejébe vette a normandiai formátum újraélesztését,
s így ténylegesen is befolyásolhassa saját sorsa alakulását.
A valódi kihívás végső soron a moszkvai külügyminisztérium egyik épületében várt Baerbockra. Az orosz külügy ura, Szergej Lavrov nagyon határozott, nagyon tapasztalt tárgyalópartner, akinek ráadásul mintha valamilyen különös örömet szerezne vendégei alkalmankénti, módszeres megalázása. Ilyenben már Moszkvában tárgyaló magyar delegációnak is volt része, egy éve például nagy port kavart, hogy Lavrov azt mondta Szijjártó Péter egyik tolmácsáról, hogy biztosan ellopott egy tollat (egyébként nem lopta el). A szebbik nem képviselőinek állítólag amúgy sincsen könnyű dolga a férfiak dominálta orosz külügyminisztériumban, mint ahogy erre Baerbock figyelmét is minden bizonnyal felhívták.
A Kreml-közeli orosz sajtó átmozgató jelleggel már a találkozót megelőzően sarazni kezdte Baerbockot,
Az oroszok azt is sérelmezték, hogy Németországban betiltották az RT helyi adását, és természetesen azt sem felejtették el, hogy az ismert ellenzéki politikus, Alekszej Navalnij megmérgezésének ügyében Berlin keményen kritizálta Moszkvát.
A nyílt színi gonoszkodás kedden elmaradt Moszkvában, ami kezdetnek legalábbis nem rossz. A helyzet változatlanul kiélezett, Oroszország nemrég az Ukrajnával határos Belaruszba is vezényelt katonákat, hogy fokozza a Kijevre és a NATO-ra kifejtett, egyébként sem kis nyomást. A jó szándékát hangsúlyozandó Baerbock megkoszorúzta az ismeretlen katona sírját az orosz fővárosban, a sajtótájékoztatón pedig
– a jelek szerint elfeledkezve arról, hogy 1989 előtt sokmillió németnek ez a „béke” egyet jelentett a szovjet megszállással és a kommunista diktatúrával. Annalena Baerbock persze egy nyugatnémet polgárcsaládban nevelkedett klíma-külügyminiszter, a német történelem e szomorú, máig tartó hatású fejezetei őt a jelek szerint hidegen hagyják.
A két külügyminiszter megbeszélése majdnem két órán keresztül, vagyis a tervezettnél jóval hosszabban tartott, s bár voltak olyan pontok, amikben a felek egyetértettek, a legsürgetőbb kérdésben nem közeledtek az álláspontok. Baerbock a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a százezer orosz katona Ukrajna határánál való felvonulását nehéz nem fenyegetésként értelmezni,
de „ha csak azért találkozunk, hogy Zelenszkij elnök ismét elmondhassa, hogy a kezdeményezésére összegyűlt egy csapat befolyásos vezető, és hogy szerinte ezzel véget is értek a feladatai, akkor nincs szükségünk egy ilyen találkozóra” – mondta az orosz külügyminiszter.
Szergej Lavrov ezzel két dolgot hangsúlyozott. Egyrészt azt, hogy Franciaországnak és Németországnak, a normandiai formátum két EU-s tagjának rá kellene szorítania Kijevet a minszki megállapodásban foglalt kötelességei betartására (legalábbis arra, hogy ne szállítson több fegyvert a konfliktuszónába), másrészt pedig azt, hogy Oroszország számára a kívánt tárgyalópartner a kérdésben nem Franciaország, Németország és Ukrajna, hanem az Egyesült Államok. „Jó okunk van azt feltételezni, hogy a jelenlegi adminisztrációnak realisztikusabb elképzelése van az ukrajnai rendezésre” – mondta ezzel kapcsolatban Lavrov.
Az összességében elég fagyos hangulatú sajtótájékoztató alapján nem tűnik úgy, hogy Baerbock és Lavrov különösebben megkedvelték volna egymást, vagy hogy a német külügyminiszternek sikerült volna rábeszélnie orosz partnerét a tárgyalóasztalhoz való visszatérésre.
a dolgokat pedig csak az amerikaiakkal hajlandók megbeszélni. A dolgok jelenlegi állása szerint az Északi Áramlat 2-projekttel kapcsolatos német fenyegetőzések (ti. egy esetleges ukrajnai agresszió esetén Németország nem fogja engedélyezni a gázvezeték használatba vételét) sem értek célba Moszkvában – az orosz vezetés jól tudja, hogy a német kormánykoalíció bizony elég megosztott a kérdésben, és sokan vannak a kancellárt adó szociáldemokraták között, akik szerint már rég áramlania kellene a gáznak a Balti-tenger alatt futó csövön.
Az Ukrajna-saga pénteken, Genfben folytatódik – Szegej Lavrov ekkor Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel egyeztet majd. A két fél eddigi kommunikációja alapján talán valamivel nagyobb az esélyük a sikerre, mint Annalena Baerbocknak a moszkvai útján.
A nyitóképen: Szergej Lavrov és Annalena Baerbock a moszkvai sajtótájékoztatót követően. Fotó: RUSSIAN FOREIGN PRESS SERVICE / ANADOLU AGENCY / ANADOLU AGENCY VIA AFP
A „konvergencia-programként” elhíresült dokumentum az élet minden területére kiterjedne. A Nézőpont Intézet azt is kimutatta, hány emberre lennének hatással a Tisza megszorításai.
A CDU/CSU politikusai közben még határozottabb lépéseket sürgetnek.
A háborúba vezető vonaton nincsen fék – Boris Pistorius hátborzongató figyelmeztetést küldött a Nyugatnak.
Az ukrán elnök szerint Oroszországnak további 800 ezer embert kellene feláldoznia két év alatt, ha katonailag meg akarná hódítani Kelet-Ukrajnát.
Az orosz külügyminiszter véleménye szerint nem sok jóra számíthat az ukrán elnök.
Brutális jóslat látott napvilágot. Kovács András írása.
Még Ukrajnában is elismerték a szomorú tényeket.
A kormányfő szerint van, aki nem tudna nemet mondani Brüsszel akaratának.
Női nézőpontból a közélet ott válik valósággá, ahol a szavak példává lesznek, a döntéseink tétje pedig a gyermekeink jövője – és ahol a felelősség nem hangos jelszó, hanem csendes, következetes helytállás.
