A két külügyminiszter megbeszélése majdnem két órán keresztül, vagyis a tervezettnél jóval hosszabban tartott, s bár voltak olyan pontok, amikben a felek egyetértettek, a legsürgetőbb kérdésben nem közeledtek az álláspontok. Baerbock a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a százezer orosz katona Ukrajna határánál való felvonulását nehéz nem fenyegetésként értelmezni,
Lavrov pedig arról beszélt, hogy hajlandók tárgyalni a normandiai formátumban,
de „ha csak azért találkozunk, hogy Zelenszkij elnök ismét elmondhassa, hogy a kezdeményezésére összegyűlt egy csapat befolyásos vezető, és hogy szerinte ezzel véget is értek a feladatai, akkor nincs szükségünk egy ilyen találkozóra” – mondta az orosz külügyminiszter.
Szergej Lavrov ezzel két dolgot hangsúlyozott. Egyrészt azt, hogy Franciaországnak és Németországnak, a normandiai formátum két EU-s tagjának rá kellene szorítania Kijevet a minszki megállapodásban foglalt kötelességei betartására (legalábbis arra, hogy ne szállítson több fegyvert a konfliktuszónába), másrészt pedig azt, hogy Oroszország számára a kívánt tárgyalópartner a kérdésben nem Franciaország, Németország és Ukrajna, hanem az Egyesült Államok. „Jó okunk van azt feltételezni, hogy a jelenlegi adminisztrációnak realisztikusabb elképzelése van az ukrajnai rendezésre” – mondta ezzel kapcsolatban Lavrov.