Rutte elismerte: a holland kormány hibákat követett el a járvány elleni védekezésben

2021. december 25. 09:03

Önkritika a régi-új holland kormányfőtől.

2021. december 25. 09:03
null

Mark Rutte holland miniszterelnök pénteken, a Telegraaf című holland napilapnak adott interjúban elismerte, kormánya hibákat követett el a koronavírus elleni védekezés stratégiájában, véleménye szerint a legnagyobb hiba az volt, hogy nem kezdték el korábban az emlékeztető oltás beadását népszerűsítő kampányt.

Nem voltak elég kemények

A Telegraaf cikkét szemléző Dutch News című angol nyelvű holland hírportál tájékoztatása szerint Rutte azt mondta: a kritikusoknak igazuk van, amikor azt mondják, hogy Hollandia hamarabb is elkezdhette volna az emlékeztető oltások beadását. Kijelentette: a novemberi intézkedéscsomag „nem volt elég kemény”, de az egy héttel ezelőtt, szombaton bevezetett intézkedések már megfelelők lehetnek a járvány visszaszorítására. Arra a felvetésre, hogy a kutatások szerint zuhan a kormány járványügyi stratégiájába vetett bizalom, Rutte azt válaszolta: arra a következtetésre jutott, az embereknek elegük van abból, hogy korlátozások között élnek. Ugyanakkor – elismerve, hogy ez „túl kényelmes magyarázat” – a kormányfő azt mondta: „hibákat követtem el a kommunikációban is. Kezdetben túl nagy hangsúlyt fektettem az emberek saját felelősségére és túl keveset a kötelező intézkedésekre”. Ráadásul – folytatta – 

nem tudta kellőképpen meggyőzni az embereket az alapvető szabályok betartásának szükségességéről sem.

Amszterdamban terjed az omikron

A hírportál emlékezett: Hollandiában a járvány elleni alapvető védekezési szabályok közé tartozik a higiéniai előírások és a biztonságos távolság megtartása, az otthon maradás szükségessége, a beltéri helyiségek megfelelő szellőztetése, valamint az, hogy ha valaki a koronavírus tüneteit észleli, teszteltesse magát. A hírportál tájékoztatása szerint a koronavírus omikron változatát egyre nagyobb arányban mutatják ki az új fertőzöttek között Hollandiában. Főként Amszterdamban terjed, ahol a koronavírus-fertőzések közel felét okozza, ami tizenkétszeres növekedést jelent az elmúlt nyolc nap alatt. Az omikron az ország többi részén a fertőzések 10-15 százalékát tette ki a múlt héten. A holland közegészségügyi intézet (RIVM) arra számít, hogy

ez a vírusvariáns lesz a koronavírus domináns törzse az év végére.

A legfrissebb napi adatok szerint a koronavírus-fertőzöttek száma kise mértékben csökken Hollandiában, naponta átlagosan 13 460-an fertőződnek meg, ami 1 százalékkal maradt el a múlt heti adatoktól. Naponta átlagosan 179 beteg kerül kórházba, miközben a kezeltek száma 94-gyel, 2275-re csökkent. Ez egy hónapja a legalacsonyabb érték - közölték. Intenzív osztályon 601 beteget ápolnak, 14-gyel kevesebbet, mint egy héttel korábban. A járvány kezdete óta 3 071 594-en fertőződtek meg az új típusú koronavírussal, és 21 085-en haltak meg a szövődményekben Hollandiában.

(MTI)

Nyitókép: MTI/EPA-ANP/Sem Van Der Wal

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Erdőmester
2021. december 25. 19:01
Mark! Irány a sarokba kukoricára térdelni!
Akitlosz
2021. december 25. 17:39
"Rutte elismerte: a holland kormány hibákat követett el a járvány elleni védekezésben" A holland nemzet megvédésében is. S ebből nagyobb baj van.
luisbathhelena
2021. december 25. 14:47
Nem te hibáztál Mark, hanem az anyukád.
Párhuzamos különvélemény
2021. december 25. 12:31
Abban is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!