Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Clintont meghatották saját szavai és könnyezve olvasta az elmaradt beszédet.

A korábbi elnökjelölt online kurzusokat tart „az ellenálló képesség erejéről”, amely keretében az előfizetők meghallgathatják elmaradt győzelmi beszédét is. Az egykori first lady meghatódott amikor megosztotta a beszédet, amelyet 2016. november 8-án szeretett volna elmondani, amikor végül elvesztette a választást Donald Trumppal szembe – írja a Neokohn.
Clinton arról beszélt volna győzelmi beszédében, hogy

„nem csak a különbözőségeink határoznak meg bennünket. Nem leszünk mi és ők országa. Az amerikai álom elég nagy mindenki számára. Egy hosszú, kemény kampány során arra a kihívásra kényszerültünk, hogy két nagyon különböző elképzelés közül válasszunk Amerika számára. Hogyan fejlődünk együtt, hogyan élünk együtt, és hogyan nézünk szembe a veszélyekkel és ígéretekkel teli világgal. Alapvetően ez a választás arra hívott ki minket, hogy eldöntsük, mit jelent amerikainak lenni a 21. században. És arra, hogy elérjük az egységet, a tisztességességet és azt, amit Lincoln elnök ‘természetünk jobbik angyalainak’ nevezett. Ennek a kihívásnak megfeleltünk.”
Az elmaradt győzelmi beszédet meghallgathatja itt:
Nyitókép: Youtube