ENSZ: a volt afgán biztonsági erők több mint száz tagját gyilkolták meg a kabuli hatalomátvétel óta

2021. december 14. 13:50

Legkevesebb nyolc afgán emberi jogi aktivistát és két újságírót is meggyilkoltak a tálibok.

2021. december 14. 13:50
null

A korábbi biztonsági erők tagjai, illetve volt kormányzati tisztségviselők közül több mint százat gyilkoltak meg Afganisztánban az iszlamista tálib lázadók augusztusi erőszakos hatalomátvétele óta, ezek közül legkevesebb 72 önkényes gyilkosság mindenképpen a tálibok számlájára írható – közölte kedden az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága az Emberi Jogi Tanácsban. A genfi székhelyű ENSZ-szervezet meghallgatta Afganisztán azon nagykövetének a jelentését is, akit a tálibok már nem ismernek el, de a világszervezet még igen.

„A nemzetközi közösség politikai döntései élet és halál kérdését jelentik az országban”

Nada el-Nasíf, az emberi jogi főbiztos helyettese azt mondta: a katonákon, rendőrökön és civil tisztségviselőkön túl a tálibok Nangarhar tartományban kivégeztek – felakasztottak vagy lefejeztek – legkevesebb 50 olyan embert, akit az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet helyi ágához (IÁ – Horászán Tartomány) tartozónak tartottak. A kivégzett emberek holttestét gyakran közszemlére tették – jegyezte meg. Az IÁ-t a tálibok ideológiai ellenségüknek tekintik.    

De legkevesebb nyolc afgán emberi jogi aktivistát és két újságírót is meggyilkoltak a hatalom mostani birtokosai, saját embereik közül pedig dokumentáltan 59-et bebörtönöztek, bírósági ítélet nélkül – állította el-Nasíf. Afganisztánban különösen veszélyben vannak a bírók, az ügyészek és a védőügyvédek, közülük is leginkább a nők. Súlyos humanitárius válság van az országban, ami még a legalapvetőbb emberi jogokat is veszélyezteti – mondta a főbiztoshelyettes. Felhívta a figyelmet arra, hogy a helyzetet súlyosbítják a tálibok elleni nemzetközi szankciók és az afgán állam külföldön lévő vagyonának befagyasztása. Ennélfogva a nemzetközi közösség politikai döntései élet és halál kérdését jelentik az országban, erőteljesen meghatározzák a jövőjét – mondta.    

Az Emberi Jogi Tanácsban felszólalt Nászir Ahmad Andisa, Afganisztán ENSZ-nagykövete is, akit a tálibok már nem ismernek el annak, de a világszervezet igen. Megerősítette azokat a már ismert állításokat, hogy a tálibok számos emberijogsértést követnek el, amelyek között a legsúlyosabbak az ítélet nélküli kivégzések, célzott gyilkosságok és emberek eltüntetése. A tálibok ezeket jórészt dokumentálás nélkül és büntetlenül követik el – mondta.    

A tálibok szerint igazságtalanak a vádak

Már néhány nappal korábban is megjelent egy olyan emberi jogi jelentés több szervezet közös munkájaként, amely szerint a tálibok kivégezték vagy eltüntették az afgán hadsereg, rendőrség, hírszerzés 47 volt tagját. Akkor közös nyilatkozatban elítélte ezt az Egyesült Államok, az Európai Unió, Nagy-Britannia, Ausztrália, Japán és több más nyugati ország, valamint követelte a táliboktól ezeknek az állítólagos eseteknek a kivizsgálását.    

A tálibok viszont visszautasítják, igazságtalannak tartják ezeket a vádakat. Belügyminisztériumuk szóvivője kijelentette: „Igen, halt meg több ember a volt biztonsági erők és a kormányzat tagjai közül, de ezek a köztük kialakult rivalizálás, gyűlölködés következményei voltak”

(MTI)

Kép forrása: MTI/AP/Rahmat Gul

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2021. december 14. 14:52
Ennyiről tudnak. És a vérük mind Bidé elnök lelkén szárad. (Ha ugyan képes felfogni bármit is a demens vénember.)
fogas paduc
2021. december 14. 14:48
Volt egy 300 000 ezer fős jól felszerelt, kiképzett hadsereg egy 35-40 ezer fős talib hadsereggel szemben. Hacsak minden akkori kormánykatona leadott volna egy célzott lövést, most nem lenne talib hatalom....
sersem
2021. december 14. 14:43
1945-ben az Andrassy ut 60-ban napi 30-40 embert vertek agyon. Szinten az elozo "rezsim" biztonsagi eroinek a tagjait. A tobbi helyszint nem is emlitve. Az ENSZ pityergo diplomatainak nagyszulei akkor meg tapsoltak is hozza, meg egyetertoleg bologattak is hevesen.
zara
2021. december 14. 14:33
'több mint száz tagját gyilkolták meg' há milyen terroristák ezek? tanulhatnának a komcsiktól...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!