Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Rotterdam mellett három másik településnek is év végéig legalább 2000 férőhelyet kell létrehozniuk.

A holland ügyvivő kormány arra kötelezi Rotterdamot és három másik várost a körzetben, Enschedét, Gorinchemet, illetve Venrayt, hogy több menedékkérőnek nyújtsanak elhelyezést, év végéig ezeknek a településeknek legalább 2000 férőhelyet kell létrehozniuk – írta kedden a helyi sajtó.
Kajsa Ollongren belügyminiszter és Ankie Broekers-Knol igazságügyi államtitkár a holland parlamentnek címzett nyilatkozatukban azt írták: a kabinetnek azért kellett erről rendelkeznie, mert Hollandiába folyamatosan érkeznek a menedéket kérők.

„Az utóbbi időben próbáltuk arra ösztönözni az önkormányzatokat, hogy maguk teremtsenek több férőhelyet, de ez nem volt elég sikeres a jelenlegi válság kezeléséhez. Ezért kell nemzeti szinten rendelkezni.
– hívták fel a figyelmet a kormány tagjai. A kormány elismerte, hogy rendkívüli lépésről van szó a közigazgatási együttműködésben, de a kabinet szerint a jelenlegi „vészhelyzet” ezt szükségessé teszi.
Ollongren és Broekers-Knol rámutatott: le kell csökkenteni a szükségszállások számát, nem fogadható el, hogy a menedékkérőket kempingágyakkal teli sportcsarnokokban helyezik el, és hetente költöztetik őket egyik helyről a másikra. „Az ilyen instabil körülmények sok kényelmetlenséget okoznak az önkormányzatoknak, a lakosoknak és a menedékkérőknek is” – tették hozzá.
A kormány utasítása értelmében a menedékkérők befogadásával foglalkozó központi ügynökség a kijelölt önkormányzatokkal együttműködve meghatározza, milyen létesítményeket jelöljenek ki befogadóközponttá, és hogyan alakítsák ki azokat a hosszabb távú befogadásra.
(MTI)
Fotó: BART MAAT / ANP / AFP