A nemzeti ellenállásról szóló,
Volodimir Zelenszkij elnök által beterjesztett törvényt júliusban fogadta el a parlament.
A jogszabály lényegében arról szól, miként kell felkészíteni a polgári lakosságot Ukrajnában az állampolgári feladatai teljesítésére háború esetén. Ennek része a területi védelem, vagyis az állampolgárok bevonása a harcok sújtotta területeken a védekezésbe.
November elején az ukrán védelmi minisztérium saját hírszerzési adatokra hivatkozva még azt közölte, hogy akkor mintegy 90 ezer orosz katona állomásozott az ukrán határ közelében, továbbá a krími és a Donyec-medencei ideiglenesen megszállt területeken. A tárca novemberi közleményében kitért arra, hogy
az ideiglenesen megszállt donyecki és luhanszki területeken az orosz megszálló erők két hadtestet telepítettek.
Hozzáfűzte: Oroszország időnként katonai egységeket dob át ukrán területre, csapatokat von az ukrán államhatár közelébe annak érdekében, hogy fenntartsa a feszültséget a régióban és politikai nyomást gyakoroljon a szomszédos államokra.