Szlovákia bocsánatot kért a roma nők kényszersterilizálása miatt

2021. november 25. 07:08

A kommunizmus évei alatt becslések szerint több ezer roma nőt kényszersterilizáltak Szlovákiában.

2021. november 25. 07:08
null

A négypárti koalíciós kormány nyilatkozatában elítélte az éveken át tartó jogsértéseket, és bocsánatot kért az érintettektől. Az ország romaügyi megbízottja honlapján hívta fel a figyelmet arra, hogy a

károsult nők számát csak becsülni lehet, de feltételezhetően több ezren lehetnek.

Vissza akarták fogni a roma kisebbség népszaporulatát

A kormány tájékoztatása szerint 1966 és 1989 között az akkori hatóságok a kényszersterilizálást azzal a céllal hajtották végre, hogy visszafogják a roma kisebbség népszaporulatát. De egyes klinikákon még a kommunista rendszer bukását követően is – 1990-től egészen 2004-ig – 

jogellenesen nyomást gyakoroltak elsősorban a roma nőkre, hogy szülés után beleegyezésüket adják a sterilizáláshoz.

Jogvédő szervezetek és az Európa Tanács is évek óta követelték a szlovák vezetéstől, hogy ismerje el az emberi jogok múltbéli szisztematikus megsértését, és kérjen bocsánatot az áldozatoktól. Dunja Mijatovic, a strasbourgi székhelyű Európa Tanács emberi jogi biztosa szerdán este mikroblogján üdvözölte a szlovák kormány döntését. Fontos első lépésnek nevezte a történteket, egyúttal szorgalmazta, hogy mielőbb létre kell hozni egy mechanizmust az érintettek kárpótlására.

(MTI)

Nyitókép: Fortepan / Jurányi Attila

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gèbi
2021. november 25. 09:25
Szerintem nincs miért bocsánatot kérni. A cigányság esetében egy elsősorban, parazita rétegről beszélhetünk, amelyik agresszív módon viszonyul a többségi társadalom tagjaihoz vélt sérelmeket hajtogatva. 600 év alatt nem tudott integrálódni, majd néhány év alatt fog? Nem fog, tehát esetükben a törvény teljes szigorára van szükség és az integrálódásra, asszimilációra képtelen rész teljes körű szegregációjára, elkülönítésére.
greg
2021. november 25. 08:58
Ha nem teszik, akkor most lenne plusz egymillió cigányuk. Nagyot vesztettek.
..--..
2021. november 25. 08:31
-zsoltkom- "De egyes klinikákon még a kommunista rendszer bukását követően is – 1990-től egészen 2004-ig – jogellenesen nyomást gyakoroltak elsősorban a roma nőkre, hogy szülés után beleegyezésüket adják a sterilizáláshoz" Akkoriban Szlovák Nemzeti Párt fércelődött keresztény konzervatív értékrendben. Igaz, cigány és magyar utálatban. Ugye, hogy minden élet számít? És hát ugye 1998-2002... első Orbán kormány is annyira keresztény volt, hogy csak hazai vizekre jutott az erejéből, az utálatából... hazai magyar ellenségre. De nagy volt akkor is a kereszténység ereje! A szomszédos keresztény ország egyházai, hogyan és mekkora erővel adtak hangot az ártatlan keresztény élet megakadályozására! Csak úgy porzott. Biztosan a belső hivatali út Jézus stációi számával el is jutott a hír maga az Atya Úr Istenhez is. Csak erről az érintettek... az elkötött petefészkűek mit sem tudtak. Galád megalkuvás lehetett... minden egyház és Isten összejátszott. Micsoda modern kori idők!!... itt így voltak kitömött barbárok. És igen a bocsánatkéréssel minden petefészek visszacsinálódik.... és az élet könnyű lesz bocsánatkérésről bocsánatkérésre... gyónásról gyónásra vagy mivel. Ez is valami. És akkor a keresztények (a különösen igaziak) de mennyire zajonganak a nemváltó műtétek ellen... beleremegnek az élvezetbe. :)
Mr. Tommy Lee
2021. november 25. 08:09
Nincs miért bocsánatot kérni, áldásos tevékenység volt ez!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!