Majdnem minden második ügy – 240 eljárás – kábítószer-kereskedelemmel függ össze. Szintén jelentős a gazdasági bűncselekmények – például csalások –, a vagyon elleni bűncselekmények – köztük a bűnszervezetben elkövetett rablások – és az embercsempészettel összefüggő esetek száma. A terület fontos jellemzője a nemzetköziség. Ezt jelzi, hogy a tavalyi ügyek 72,9 százalékában – 433 esetben –
határokon átnyúló együttműködésben történtek a bűncselekmények.
A BKA vizsgálta a gyanúsítottak állampolgárság szerinti megoszlását is. Kimutatták, hogy a legnagyobb csoportot a németek teszik ki 38,9 százalékkal. A külföldiek közül
az első számú csoport a törököké 657 fővel,
utánuk a lengyelek következnek 353 fővel, majd az olaszok 243 fővel. Jelentős még a libanoniak (240 fő), az albánok (230 fő), a szíriaiak (167 fő), a szerbek (137 fő) és a hollandok (119 fő) aránya is.