Kiderült, Donald Tusk Mandiner-olvasó, kommentálta is a lapunkban megjelent egyik cikket
Lengyelország miniszterelnöke csütörtökön interjút adott az Európai Tanács brüsszeli csúcstalálkozója közben.
Az emlékmű a legendás magyar antikommunista ellenzéki, Pákh Tibor adománya.
Felavatták szombaton Mindszenty József bíboros, hercegprímás szobrát a lengyelországi Krakkóban, az Isteni Irgalmasság-bazilika Magyar Kápolnája előterében. Az emlékmű a legendás magyar antikommunista ellenzéki, Pákh Tibor adománya.
Az ünnepségen részt vett Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke. Beszédében aláhúzta: Mindszenty drámai élete Magyarország 20. századi történetét,
Felidézte, hogy a kommunizmus idején a magyar hercegprímáshoz hasonló szerepet betöltő lengyel prímást, Stefan Wyszynski bíborost szeptemberben avatták boldoggá Varsóban. Beszédét Mindszenty bíboros szentté avatásáért mondott imával zárta le. A két prímás életútjában érzékelhető párhuzamokat emelt ki az ünnepségen szintén felszólaló lengyel alsóházi alelnök, Ryszard Terlecki is.
Az emlékműavatáson személyesen nem vett részt a szobor adományozója, a 97 éves Pákh Tibor. Felkérésére, az ő nevében Engelmayer Ákos, a rendszerváltás utáni első varsói magyar nagykövet, a lengyel-magyar kapcsolatok neves alakja szólalt fel. Idézte Pákh szavait, miszerint Mindszenty József és Szent II. János Pál tette a legtöbbet azért, hogy nemzeteik túléljék a kommunizmus nehéz idejét, és lelkileg megújuljanak.
Az emlékművet Pákh az ezeréves magyar-lengyel barátság nevében adományozta, hálaadásként a közös szentek, Szent László, Szent Kinga és Szent Hedvig tiszteletének megőrzéséért, valamint azért is, hogy a krakkói érsekség 2019-ben elindította gróf Esterházy János boldoggá avatási eljárását – mondta el Engelmayer.
(MTI)
A nyitóképünk illusztráció. Fotó: MTI Fotó: Balázs Attila