Irak hazatelepíti a fehérorosz határon rekedt állampolgárait

2021. november 12. 22:43

Irak azon munkálkodik, hogy hazatelepítse a lengyel-fehérorosz határ térségéből azokat az iraki bevándorlókat, akik hajlandóak visszatérni - közölte a bagdadi külügyminisztérium szóvivője.

2021. november 12. 22:43
null

A szóvivő az INA iraki állami hírügynökség szerint elmondta, azután döntöttek így, hogy felülvizsgálták a Fehéroroszország, illetve Litvánia, Lettország és Lengyelország határán kialakult helyzetet, és utasították az ezekben az országokban dolgozó iraki nagykövetségeket, hogy tegyenek meg mindent az utazók biztonsága érdekében.    

A lengyel-fehérorosz határ térségében migránsok ezrei rekedtek, akik illegálisan kívánnak belépni az Európai Unió területére.    

Az iraki külügyi szóvivő közölte: Fuád Huszein iraki külügyminiszter felszólította országa érintett diplomáciai képviseleteit, hogy a „lehető legnagyobb felelősséggel” járjanak él, lássák el útlevéllel az iraki állampolgárokat, és koordinálják iraki repülőjáratokon történő önkéntes hazatérésüket.    

Egy pénteken kiadott közlemény szerint az iraki kormány lépéseket tesz a fehérorosz-lengyel határon rekedt iraki mingrások hazaszállítása érdekében, és nem zárta ki légijáratok indítását ezzel a céllal Bagdadból vagy Erbílből Bejrútba és onnan Minszkbe.    

Irak augusztusban függesztette fel minszki járatait nemzetközi nyomásra, miután megnőtt a Fehéroroszországból Litvániába illegálisan átkelni szándékozó irakiak száma.    

A Fehéroroszországgal szomszédos európai uniós tagállamok, Lengyelország, Litvánia és Lettország keleti határához hónapok óta érkeznek illegális bevándorlók. Az Európai Unió szerint a minszki vezetés, felhasználva a migránsokat, hibrid támadást indított az unió ellen, Brüsszel ezért csütörtökön kilátásba helyezte, hogy akár már hétfőtől újabb szankciókat vezethet be Fehéroroszországgal és a migránsokat odaszállító légitársaságokkal szemben.

(MTI)

Fotó: STRINGER / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Agnieszka
2021. november 14. 13:28
Meg fog oldódni. Nem lesz utánpótlás. Aki akar hazamegy. Kisebb részük átjut. Mindenesetre, elvileg és gyakorlatilag az a helyes, ha országok és emberek kiállnak az érdekeikért, de távol tartják magukat más országok belügyeibe való beavatkozástól. A problémákat ott kell megoldani, ahol vannak és azoknak, akikéi a problémák.
gonterl
2021. november 14. 10:23
Arra a hírre leszek kíváncsi, amikor azt mondják, hogy Irak hazaszállított néhány száz (vagy néhány ezer) állampolgárt fehér orosz országból, akik az EU-ba akartak jutni. A szép tervek helyett, nekem jobban tetszenek a kevésbé szép tények.
Kriszta67
2021. november 13. 13:58
Az összes érintett országot rá kell kényszeríteni hogy így járjon el. Amelyik parazita meg nem hajlandó hazatakarodni, az ott dögöljön meg, jók lesznek komposztnak. A gyerekeiket vigyék haza, akár a szülők nélkül.
monuskaroly
2021. november 13. 08:27
Azokat szeretné hazavinni akik el akarták hagyni az országukat? Igaz, lehet hogy akik hajlandóak lesznek hazamenni, miután elköltöttek egy kisebb vagyont erre a kis "kirándulásra", nem fogják ajánlani másoknak. Hideg, sár, éhezés, nem biztos hogy ez volt az utazási katalógusban leírva.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!