A Dalai láma kifejtette: nagy általánosságban támogatja a kommunizmus mögötti eszméket

2021. november 10. 11:04

Tibet spirituális vezetője egy online sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy mint embertársaira semmi rosszat nem tud mondani „kínai testvéreire”.

2021. november 10. 11:04
null

A dalai láma szerdán egy online sajtótájékoztatón bírálta a kínai vezetőket amiatt, hogy szerinte nem értik meg a különböző kultúrák sokféleségét Kínában, és túlságosan nagy hatalom összpontosul a kínai népesség többségét adó han etnikai csoport kezében.

Elmondta azt is, hogy mint embertársaira semmi rosszat nem tud mondani „kínai testvéreire”, és nagy általánosságban támogatja a kommunizmus és a marxizmus mögötti eszméket. A sajtótájékoztatón megkérdezték tőle, mi a véleménye arról, hogy a nemzetközi közösségnek bojkottálnia kellene-e a pekingi téli olimpiát a Kínában élő kisebbségek elnyomása miatt.

Jók az elképzeléseik a Kommunista Párt vezetőinek

Erre reagálva fejtette ki, hogy „Mao Ce-tung óta ismeri a Kínai Kommunista Párt vezetőit. Jók az elképzeléseik, de időnként túl erős ellenőrzést alkalmaznak” – mondta, megjegyezve, hogy meglátása szerint a vezetők új generációja változásokat hozna Kínában.

„Tibetben és Hszincsiangban megvan a saját, egyedülálló kultúránk, és a szűklátókörűbb kínai kommunista vezetők nem értik meg a kultúrák sokszínűségét” – mondta a dalai láma.

Kína 1950-ben foglalta el Tibetet, amely azóta az egyik legnehezebben elérhető és legérzékenyebb terület az országban. A terület spirituális vezetője 1959-ben egy sikertelen lázadás után Indiába menekült. Peking veszélyes szeparatistaként tekint a dalai lámára.

(MTI) 

Nyitókép: Facebook

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2021. november 10. 13:10
Akkor jobb, ha többet nem születik újra a vén tata! Tibet nem (csak) politikai, hanem földrajzi okok miatt nehezen elérhető. A repülőgépek sem repülnek Tibet felett biztonsági okokból, ha nem muszáj. Az a terület még repülésre sem igen alkalmas. Életveszélyes. A repülés Bermuda háromszöge. https://i.stack.imgur.com/8eZnQ.jpg Szóval, ha Tibet független ország lenne, akkor is elkerülnék, akik nem kimondottan Tibetbe készülnek. Bhutánba mennyien járnak? Pedig független ország.
Mirtilla
2021. november 10. 12:55
A kommunizmus iránta szimpátiáját már többször kifejtette Őfelsége, de azért mindig hozzátette, hogy annak kinai változata maga a szellemi-erkölcsi fertő legmélyebb foka. Már az önéletrajzában is ugy nyilatkozott, hogy érthetelen számára a sok kiváló kinai szellem uttévesztése és a legnemesebb eszmények (kommunizmus !) értelmetlen barbarizmussá alakitása. Ő a kommunizmust az emberiség egyik legnagyobb pozitiv kisérletének tartja. Szerinte a főbaj az vele, hogy bár szándéka szerint a népért van,de sajnos a nép fogalmába nem tartozik bele mindenki. Kivéve azokat, akik engedelmeskednek egy kisebbség akaratának,akik viszont " a nép véleményeként" gyakorolnak gátlástalan diktaturát. Azért ezt elég jól látja Őfelsége.
Senye Péter
2021. november 10. 12:35
Csak azok a részletek, amelyekben az ördög van elrejtve, ne lennének.
briganti
2021. november 10. 12:34
Bejön a cucc mi,fater?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!