Mintha hidegen hagyná a bolgárokat az elnökválasztás

2021. november 21. 18:49

Négyig a választópolgárok negyede ment el csak voksolni.

2021. november 21. 18:49
null

Vasárnap reggel óta zajlik Bulgáriában az elnökválasztás második fordulója, délután négy óráig a választásra jogosultak mintegy 24 százaléka adta le voksát. Az 58 éves jelenlegi államfő, Rumen Radev az első fordulóban a szavazatok több mint 49 százalékát szerezte meg. Kihívója, Anasztasz Gerdzsikov, a szófiai egyetem rektora 22 százalékot kapott. Az előrejelzések szerint az elnökválasztás második fordulójában még az első fordulós 40 százaléknál is alacsonyabb lesz a részvétel, de ennek részben az az oka, hogy Bulgáriában idén már negyedszer járulhat az urnákhoz a nagyjából 5,7 millió választójogosult.

A választást a koronavírus-járvány közepette tartják, miközben az átoltottság Bulgáriában a legalacsonyabb az Európai Unióban. A 6,9 millós lakosságnak alig negyede vette fel a védőoltás mindkét adagját, világszinten az egyik legmagasabb a bulgáriai halálozás, a kórházak pedig már nem bírják a betegáradatot. „Vegyük kézbe a sorsunkat! Ne engedjük, hogy mások aláássák a jövőnket!” – jelentette ki Rumen Radev vasárnap, amikor leadta szavazatát.

Az AFP francia hírügynökség szerint Rumen Radev az elmúlt időszakban a korrupció elleni küzdelem kulcsfigurája lett a kelet-európai országban, őt támogatják a 2020 áprilisában kirobbant kormányellenes utcai tiltakozó akciók után megerősödött protestpártok, valamint a kommunista utódpárt. Gerdzsikov azzal vádolja a hivatalban lévő elnököt, hogy átlépte a hatáskörét, és nyíltan az egyik oldalra állt. „Az elnök dolga az, hogy egyesítse a nemzetet, nem az, hogy megossza” – hangoztatta korábban Gerdzsikov, aki a legutóbbi parlamenti választáson alulmaradt, 11 éven át kormányzó, jobboldali Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) és a török kisebbségi párt támogatását élvezi. Gerdzsikov szerint emellett a jelenlegi elnök a kelleténél szorosabb kapcsolatot ápol Moszkvával. Erre a vádra Radev úgy reagált: „Oroszország nem jelenthet számunkra fejlődési modellt, de az sem lehet, hogy az ellenségünk legyen”. A szavazóhelyiségek helyi idő szerint 20 órakor zárnak.

A múlt hét végén, az elnökválasztás első fordulójával egyidőben tartották a balkáni országban idén a harmadik parlamenti választást, miután az előző két alkalommal egyik pártnak sem sikerült megszereznie a stabil kormányzáshoz szükséges többséget. A voksoláson a Folytatjuk a Változást (PP) nevű, pár hónapja alapított centrista, korrupcióellenes mozgalom végzett az első helyen.

(MTI, fotó: Borislav Troshev / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP)

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dicsértessék
2021. november 21. 21:52
Bulgária csődben van. Nyugati támogatással kilőtték a helyi erős embert, azóta kóklerek és politikai kalandorok árasztják el az országot. Politikai káosz.
Járványfigyelő
2021. november 21. 20:11
A friss halottak ott is szavazhatnak, mint Ámérikában?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!