Kegyetlenséggel vádolják, de milliók életét menti meg Trump
Az abortusz több embert érint, mint az illegális migráció.
Hosszú hetek vitái után pénteken elfogadta az amerikai törvényhozás alsóháza Joe Biden amerikai elnök 1750 milliárd dolláros szociális- és klímavédelmi csomagját.
A képviselőházban többségben lévő demokraták 220:213 arányban fogadták el a tervezetet, amelyet még a szenátusnak is meg kell szavaznia. Jared Golden, Maine állam demokrata képviselője csatlakozott a javaslatot ellenző republikánushoz, és nemmel szavazott. A voksolást csak fél nappal az eredetileg tervezett időpont után tudták megtartani. A késedelmet az okozta, hogy Kevin McCarthy, a republikánusok képviselőházi frakcióvezetője csütörtök este nyolc órán keresztül tartott beszéddel tiltakozott a törvényjavaslat ellen. McCarthy többek között arra figyelmeztetett, hogy a csomag gazdasági hullámvölgybe juttatja az országot.
A demokraták progresszív és centrista politikusai közötti ellentétek miatt nem tudtak megegyezni a 3500 milliárd dolláros korábbi tervekről.
Az egyebek között családi, oktatási, egészségügyi és klímavédelmi intézkedéseket tartalmazó terv, amelyet a Biden-kabinet az amerikai történelem egyik legnagyobb adóemeléséből finanszírozna, jelentősen megváltozott az utóbbi hetek egyeztetéseit követően. Kikerült például a csomagból Biden azon terve, miszerint két évre tandíjmentessé tették volna a közösségi felsőoktatási intézményeket.
Szintén a tervek között szerepelt az időseket segítő, úgynevezett Medicare szövetségi egészségbiztosítási program kibővítése is, de az új javaslat már ezt sem tartalmazza. Az úgynevezett tiszta villamosenergia-program – amely pénzügyi támogatást nyújtott volna az elektromos közműszolgáltató vállalatoknak, hogy beszüntessék a fosszilis tüzelőanyagok használatát – szintén kimaradt a tervezetből.
Az új, 1750 milliárd dolláros csomagterv többek között 2022-ig meghosszabbítaná a gyermekek után járó adókedvezményt, illetve ingyenes óvodai ellátást biztosítana a 3 és 4 éves gyermekek számára. Ezen kívül a Biden-kabinet 100 milliárd dollárt költene a bevándorlók felzárkóztatására és jogi képviseletére, valamint a menekültügyi- és határvédelmi rendszer fejlesztésére. További 500 milliárd dollár jutna az éghajlatváltozással kapcsolatos intézkedésekre.
A republikánusok még a szavazás előtt felhívták a figyelmet, hogy a kimutatás ellentmond Biden korábbi ígéretének, aki azt mondta: a szociális- és klímavédelmi csomag nem növeli majd a hiányt.
„Biden elnök többször ismételt állításával szemben, miszerint ez a törvényjavaslat nulla dollárba fog kerülni, valójában milliárdokat fogunk fizetni érte” – hívta fel a figyelmet Tom Cole Oklahoma állam republikánus képviselője. „Köszönetet mondok (Nancy) Pelosi házelnöknek, a képviselőház vezetésének, és minden képviselőnek, aki keményen dolgozott és megszavazta ezt a törvényjavaslatot” – fogalmazott Joe Biden a pénteki közleményében. Az elnök kiemelte, hogy a képviselőház két héten belül gazdasági programjának második jelentős csomagját fogadta el.
Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata párti elnöke szerint a csomag egy „látványos program” az egészségügyet, a családgondozást és az éghajlatváltozást érintő intézkedésekkel.
Ezek jelentős változást hoznak majd amerikaiak millióinak életébe”
– tette hozzá. A törvényjavaslatot a szenátusnak is el kell fogadnia, amely várhatóan csak a hálaadás ünnepe miatti szünete után tárgyal majd a csomagról. „A lehető leggyorsabban intézkedünk, hogy ez a törvényjavaslat Biden elnök asztalára kerüljön, és segítséget nyújtsunk a középosztálybeli családoknak” – jelentette ki pénteken Charles Schumer, az amerikai szenátus többségi, demokrata párti vezetője.
(MTI)
Fotó: OLIVIER DOULIERY / AFP