Lukasenka: Tudjuk, hogy ha túl messzire megyünk, akkor a háború elkerülhetetlen lesz

2021. november 22. 13:22

A fehérorosz elnök elmondta azt is: „szeretnénk, ha minden lengyel tudná, hogy nem vagyunk barbárok”.

2021. november 22. 13:22
null

Fehéroroszország nem akar konfrontálódni Lengyelországgal, de választ vár az Európai Uniótól arra, hogy befogad-e Minszk javaslatának megfelelően kétezer, fehérorosz területen tartózkodó migránst – jelentette ki Aljakszandr Lukasenka elnök, akit a BelTA fehérorosz állami hírügynökség idézett hétfőn. Lukasenka azt mondta:

„Szeretnénk, ha minden lengyel tudná, hogy nem vagyunk barbárok, és nem akarunk konfrontációt,

mert tudjuk, hogy ha túl messzire megyünk, akkor a háború elkerülhetetlen lesz, és az katasztrófába torkollana”.

Viszont óva intette Lengyelországot attól, hogy beváltsa fenyegetését, és lezárja a két ország közötti egyik vasúti kapcsolatot, mert szerinte Fehéroroszország ebben az esetben a kelet-ukrajnai konfliktusövezeten keresztül talál kerülőt.

Kétezer migráns

Az elnök ismét elmondta: ragaszkodik ahhoz, hogy Németország befogadjon valamennyi migránst azok közül, akik Fehéroroszországban vannak, és panaszkodott amiatt, hogy az EU nem tárgyal Minszkkel az ügyben. Hozzátette, hogy már szervezik a második repülőjáratot, amely hazaszállít migránsokat az országból.

Angela Merkel ügyvezető német kancellár ugyanis a múlt héten telefonon tárgyalt Lukasenkával a migránsválságról, és a BelTA tudósítása szerint megígérte, hogy uniós szinten is meg fogják vitatni a problémát.

Merkel megígérte nekem, hogy beszélnek róla uniós szinten, de nem tették meg”

– jelentette ki az elnök. Lukasenka kijelentését Berlinben cáfolták.

Megy az oda-vissza mutogatás

Lukasenka múlt csütörtökön közölte először: Fehéroroszország azt szeretné, ha az Európai Unió befogadna kétezer migránst abból a hétezerből, aki a területén lévő táborban tartózkodik, a többi ötezret pedig visszaküldené hazájukba, hogy megoldódjon a válság a fehérorosz-lengyel határon. Azóta egy repatriáló repülőgép több mint négyszáz migránst hazavitt Irakba.

Az EU Lukasenkát teszi felelőssé az Unió keleti határán kialakult válságért, mondván, szándékosan idézte elő a helyzetet, több ezer embert szállított e határokhoz a Közel-Keletről, bosszúból a Fehéroroszország ellen bevezetett szankciókért. Minszk először tagadta, hogy ő idézte volna elő a helyzetet, de Lukasenka a BBC-nek pénteken adott interjújában elismerte: „abszolút lehetséges”, hogy országa segített a lengyel határon összegyűlt embereknek átjutni Lengyelországba és így az Európai Unió területére.

Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök vasárnap figyelmeztetett, hogy Fehéroroszország részéről „valami sokkal rosszabb” várható ezután, illetve azt is idézik tőle, hogy újabb nyomás várható afgán és üzbég migránsok felhasználásával. A lengyel határőrök beszámolói szerint a fehérorosz fegyveres erők továbbra is szállítják a migránsokat a határhoz – mondta.

(MTI)

Nyitókép: Sergey Guneev / Sputnik / AFP

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
DoomGuy
2021. november 22. 20:40
Az EU belenavigálta magát ebbe a faszságba. Addig baszogatta Lukasenkát meg Putyint, hogy most adott a baj. Nincs vesztenivalója a csávónak, csak az EUnak. És most már kieggyezni is kutyanehéz lesz. Itt már erőt és aggressziót kell mutatni, addig nem áll le. És akkor sem biztos. Az EU egy darab szar, nem erő.
nocens
2021. november 22. 20:26
Vagy tan olyanok lennetek, mint az OIRA egyszeri tagsaga, akik elhatalmasodo kapitalizmus-gyuloletukben szepen feladtak a az ir nemzeti onvedelem erdeket, es a 80-as evekre mar csak a dicso Eszak-Koreat es testveri vezetojet lattak kovetheto peldakepnek?
nocens
2021. november 22. 19:33
A kis magyar-Belorusz "barati tarsasasag" Lukasenka minden szavat ahitattal issza es melto modon "ertelmezi" es magyarazza el az ellustult magyar kispolgarnak. Hogy megerthessuk miertis szukseges a szabadsag-harcos tortenelmet nem feledo magyarnak egy posztkommunista diktator erdekeit "erteni", "elfogadni", mitobb "tamogatni". Milyen kognitiv disszonancia motivalhat arra kedves honfitarsaim, hogy Lukasenka "erdekeben" tagadjatok meg sajat hazatok 1000 eves szabadsag-szereto hagyomanyat, es tamadjatok hatba a lengyeleket, akik aztan tenyleg eleg sokat szenvedetek az orosz elnyomastol??
nocens
2021. november 22. 19:31
Tenyleg elkepeszto ez a "egyreszt-masreszt", relativizalo, "maga-szempontjabol-igaza-van" onfelmento, ugyanakkor alapvetoen a gyulolkodo es fenyegeto retorikara epulo moszkovita stilusu "erkolcsi erveles". Mintha egyenesen visszatert volna a rakosi rendszer aporodott bunkosaga, ahol rohadjanak meg a libernyakok es "vesszen Tito az USA lancos-kutyaja"-szintu verbalis es nemcsak verbalis fenyegetes-ozonbe mar a Feherorosz paria-allam nagykovetsegi vedelmei bedolgozoit is csasztuskara hivjak. Talancsak vegre tenyleg megtoroljak a Lukasankat verbalisan inzultalo libernyakokat! Nesze neked magyar szuverenitas, legyunk vegre mar mi is Feheroroszorszag "mulveleti terulete".
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!