„A román állam kudarcot vallott” – Iohannis a kórháztűzről

2021. október 01. 13:48

Újabb kórháztűz szedte az áldozatait péntek reggel keleti szomszédunknál, miközben az országban tombol a negyedik hullám is.

2021. október 01. 13:48
null

Halálos áldozatokat is követelő tűz pusztított pénteken Romániában a koronavírusos betegeket ápoló konstancai járványkórházban.

Durva ütemben terjed a negyedik hullám

A belügyminiszter utólagos pontosítása szerint hét páciens vesztette életét, öt a helyszínen, kettő pedig a kimenekítését és elszállítását követően. A katasztrófavédelem a tűz megfékezése után még kilenc páciens haláláról adott ki közleményt. Az első jelentések szerint a kórház intenzív osztálya gyulladt ki, ahol lélegeztetőgépek működnek. A tragédiáról készült amatőr videofelvételeken az látszik, hogy a kétemeletes épület jelentős részét sűrű füst lepte el, a földszinti kórtermekből a betegek az

ablakokon kimászva menekültek. 

A katasztrófavédelem a szomszédos megyékből is Konstancára küldött tűzoltóegységeket, hogy az oltásban és a betegek kimenekítésében segédkezzenek. A konstancai járványkórházat kiürítették, udvarán a tűzoltók mobilkórházat állítottak fel, amelyben elvégzik az evakuált betegek szűrését, és állapotuk függvényében más kórházakba irányítják át őket.    

Az egészségügyi minisztérium szerint a konstancai járványkórházban 113 beteget kezeltek, közülük tízet az intenzív terápiával. „Ma sajnos a román állam kudarcot vallott a polgárainak védelmére vonatkozó alapvető küldetése teljesítésében” – állapította meg Klaus Iohannis államfő pénteken kiadott sajtóközleményében. Az elnök együttérzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak, és úgy értékelte: az újabb kórháztűz is bebizonyította, mennyire elavult a világjárvány negyedik hulláma által példátlan nyomásnak kitett egészségügyi infrastruktúra,

amelynek korszerűsítését Románia a nemzeti helyreállítási terv egyik kiemelt célkitűzésévé tette.    

Romániában a koronavírus-járvány negyedik hulláma minden korábbit meghaladó ütemben terjed, az újonnan fertőzöttek száma a héten már több ízben rekordot döntött, a kórházak túlterheltek, a Covid-kórházak intenzív terápiás részlegei országszerte megteltek, a szaktárca újabb kórházi részlegek felszabadításával és a szakszemélyzet áthelyezésével próbálja a helyek számát a növekvő igényekhez igazítani.    

Nem ez az első eset

Az országban az utóbbi évben három másik tragédia is történt a Covid-kórházakban, szintén a kórtermekben használt lélegeztetőgépekkel összefüggésben. Tavaly novemberben a kelet-romániai Karácsonkő (Piatra Neamt) koronavírusos betegeket ápoló kórházának intenzív osztálya gyulladt ki: akkor tízen életüket vesztették. Idén januárban a bukaresti Matei Bals járványkórház koronavírus osztályának egyik kórtermében keletkezett tűz,

amelyben négy beteg vesztette életét.

Áprilisban oxigénellátás nélkül maradt a bukaresti Victor Babes járványkórház udvarán egy konténerben kialakított intenzív terápiás Covid-részleg, és emiatt három súlyos állapotban lévő koronavírusos páciens meghalt. A pénteki újabb kórháztűz okait szakértők vizsgálják, az ügyben a konstancai törvényszék ügyészsége indított ismeretlen tettes ellen bűnvádi eljárást.

(MTI)

Nyitókép: MTI/AP/pool/Mary Altaffer

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tehetős Totó
2021. október 01. 16:23
Ebben az órában tüntetik ki az anyanyelvét törő renegátot, Jo..Iohannist a Nagy Károly díjjal Németországban. Beszéde kezdetén pillanatnyi (kb. 5 másodpercnyire sikerült) néma csendet kért az áldozatokért. Basszátok kukra (ahogy mi mondjuk székelyül) átfeslett nácikok... a csicskátokat, aki épp egy bukott állam első embere. Csókolgassátok az olájokat, akik kétszer hátbadöftek. Mit mondtatok 89-ben? Soha sem felejtjük el, magyarok! Remélem az Égi Bíró megfizet nektek még életemben, hogy ne a kakasűlőről, vagy az alagsorból lássam! :D
zrx8
2021. október 01. 16:22
Miért van ennyi tűzeset mindenfelé a világban a covid kórházakban ? A sok oxigén miatt talán ?
bölcsbagoly
2021. október 01. 15:39
A legfrissebb hírek szerint egy továbbitó villanyvezeték kapott lángra rövidzárlat következtében, s mire segítség érkezett volna a tízfős (!!) szalonba, az oxigénpalackok is tüzet fogtak s sora robbantak fel. 9 beteg meghalét, egy menekült meg. Egy év alatt ez volt nem a 3-ik, hanem a 10-ik kórháztűz az országban. A szervezés sohasem volt a románok erőssége. Minden műszakilag kicsit is tájékozott ember számára világos, hogy egy intenzív szalonban igen magas az áramfogyasztás és azt megfelelően kell biztosítani. Na ez hiányzik rendszerint, ugyanis a járvány következtében ideiglenesen alakítanak át szalonokat intenzív ágyasokká. Jelenleg naponta 11.000 a fertőzöttek s 150-200 a halottak száma!
nick89
2021. október 01. 15:39
galancza 2021. október 1. 15:29 " A romániai újszülöttek legalább 50%-a nagyon szegény környezetbe születik,olyan szegény környezetbe amit , M.o.-on sokan el sem tudnak képzelni." De. Már jó sok éve el tudják képzelni, sőt meg is tapasztalják. Persze nem a NER-ingyenélők.....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!