Megválasztották a fő lengyel ellenzéki párt, a Polgári Platform (PO) elnökének Donald Tusk volt lengyel miniszterelnököt, az Európai Néppárt (EPP) elnökét a párton belüli tisztújító szavazás vasárnap ismertetett eredménye szerint. Tusk egyetlen jelöltként pályázott az elnöki posztra, miután a lehetséges fő riválisa, Rafal Trzaskowski varsói főpolgármester, a PO egyik alelnöke, szintén pályázott, de később lemondott a jelöltségről.
A 240 regionális választóbizottságban szombaton lebonyolított szavazás során több mint 11 ezer párttag voksolt Tuskra, ami 97,4 százalékos támogatottságot jelent – közölte vasárnap délelőtti sajtóértekezletén a PO választási biztosa, Dorota Niedziela. Tuskot a PO országos tanácsa július elején választotta meg az egyik alelnöknek, és a tisztújító szavazásig megbízta a párt irányításával. Ő akkor arra tett ígéretet, hogy megerősíti a PO-t a következő, 2023-ban esedékes hazai parlamenti választásokra.