Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Közös érdek az együttműködés erősítése Magyarország és Szlovákia között, és a kormány ebben a konkrét, kézzelfogható eredményekre helyezi a hangsúlyt – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Pozsonyban.

Ivan Korcok szlovák külügyminiszterrel tartott sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter elmondta, hogy a magyar külpolitika középpontjában a visegrádi együttműködés folyamatos erősítése áll. Szlovákia Magyarország harmadik legfontosabb kereskedelmi partnere, illetve a magyar vállalatok második legnagyobb exportpiaca. Idén eddig 26 százalékkal nőtt a kétoldalú kereskedelmi forgalom, amely az év végére meg fogja haladni a 12 milliárd eurót.
– közölte. Kiemelte, hogy még a koronavírus-járvány alatt is tovább erősödött a magyar-szlovák gazdasági együttműködés. A kormány több mint 700 millió forinttal támogatta tizenkilenc magyar cég kijutását a szlovák piacra, miközben négy szlovák vállalkozásnak egymilliárd forintos támogatást nyújtott ahhoz, hogy munkavállalóik megtartásával hárommilliárd forintnyi beruházást hajtsanak végre Magyarországon.

így a két ország között a nyugati és a keleti oldalon is lesz gyorsforgalmi összeköttetés. Tájékoztatása szerint még idén átadnak egy fontos határkeresztező utat Nagyrozvágynál, a jövő év közepétől pedig már járni fog a komp a Dunán. Emellett 2023 végéig elkészül három Ipoly-híd építése, valamint befejeznek egy kerékpáros hidat a Dunán is.
Kitért továbbá a visegrádi gyorsvasút megépítésének fontosságára is, illetve bejelentette, hogy
A tárcavezető sérelmezte, hogy az Európai Unió „az elmúlt időszakban sajnos nem tudott előrelépni a bővítés területén, a migrációs paktum erőltetése viszont zajlik”. „Ha ez a kettő fordítva lenne, az jó lenne, ebben a formában viszont komoly károkat, sőt veszélyeket jelent Európa számára” – fogalmazott.
Ennek kapcsán pedig megismételte a kormány álláspontját, miszerint a migrációs politikát kizárólagos nemzeti hatáskörben kell tartani, ugyanis senki nem kényszeríthet egy országot bevándorlók befogadására.
Újságírói kérdésre válaszolva végül elmondta azt is, hogy a magyar kormány 3800 szlovákiai vállalkozásnak 21 milliárd forint támogatást nyújtott, és készen áll a program folytatására az EU-s szabályok tiszteletben tartásával, az átláthatóság biztosításával. Emellett pedig nyolcmilliárd forintot fordítottak 78 keresztény templom felújítására a szomszédos országban.
kifejezetten a kétoldalú kapcsolatokról, keresve az együttműködés további lehetőségeit. Azt is fontosnak tartotta megemlíteni, hogy el kellene kerülni azokat a helyzeteket, amikor a felek a sajtóból kénytelenek értesülni bizonyos, őket is érintő döntésekről.
(MTI)
Fotó: Szijjártó Péter, Facebook