Ha bárki politikai szerepfelfogást vár egy bíróságtól, a fórum hiteltelenné válik – vonja le a következtetést az Európai Bíróságra vonatkozóan Steven Barrett. Cikkajánló.
Az uniós jognak elsőbbséget kell élveznie, különben az Európai Unió nem működik – kezdi véleménycikkét Steven Barrett a The Spectator hasábjain. Mint írja, noha minden tagállam rendelkezik bírósággal, ezek a bíróságok az Európai Unió Bíróságának (EUB) alávetetten működnek.
Emlékeztet, hogy a lisszaboni szerződés aláírásával minden egyes uniós tagállam elfogadta ezt az alapvetést. Éppen ezért Barrett jogi tévedésnek minősíti úgy Lengyelország, mint Németország részéről azt, amikor a két ország alkotmánybírósága az uniós jog elsőbbségét elutasítva rögzítette, hogy az utolsó szó joga ezekben az ügyekben a saját nemzeti bíróságaikat illeti meg.
Ezzel Barrett szerint
Másképp fogalmazva: visszavették az irányítást. Ez pedig nyilvánvaló válságot hozott az uniós jogrendre: a bíróságok semmit sem jelentenek akkor, ha a jogalanyok szabadon dönthetnek arról, hogy alávetik-e magukat a hatáskörüknek, vagy sem.
A szerző azonban nem áll meg itt. Morten Rasmussen (Koppenhágai Egyetem) tudományos elemzését hozza példaként azokra a jogelméleti munkákra, amelyek az Európai Bíróság átpolitizált szerepkörével foglalkoznak. Ebben a szakcikkben Rasmussen kifejti, hogy az Európai Bíróság feladata nem más, mint hogy egyre mélyebben integrálja a tagállamokat az Európai Unióba. Az Európai Unió bírósága tehát alapvetően politikai szerepet kapott.
Szó sincs arról, hogy ugyanannyira kell a jogot megtartania, mint amennyire az EU agendáját kell űznie – ezt már a Spectator-cikk szerzője, Steven Barrett sugallja. S valóban: ha megnézzük a nemzetközi jog alakulását a múlt század fordulójától kezdve egészen napjainkig, azt láthatjuk,
[lásd bővebben például: Martti Koskenniemi: The Gentle Civilizer of Nations. The Rise and Fall of International Law 1870-1960 (Cambridge University Press 2001)].
Ha elismerjük, hogy az Európai Unió egy tisztán politikai szerepkörrel ruházta fel a bíróságait, Steven Barrett gondolatait idézve három következtetést vonhatunk le mindebből:
Egyrészt a Németország és Lengyelország által felvetett problémára ugyanazt a megoldást kell megtalálni: vagy ezek az államok újfent alávetik magukat az uniós jogrend elsőbbségének, vagy az Európai Unió egésze megállapodik abban, hogy véget vet a ennek az elsőbbségnek.
Másrészt - tisztán brit nézőpontból, Barrett szavaival élve - az Európai Bíróság egy politikailag kompromittált entitásnak tűnik, éppen ezért nem tekinthető bíróságnak.
Harmadrészt
Legitimitását és hatáskörét veszíti el - zárja sorait Barrett azzal kiegészítve, hogy a német és a lengyel döntés precedensértékkel bír, jelentőségteljes jogi válságot idézett elő, és lavinaszerű folyamatokat indíthat el EU-szerte.
Kép: JOHN THYS / AFP
Dobozi Gergely
Eredetileg tévesen közöltük az alapul fekvő Spectator-cikk szerzőjének a nevét. A szerző neve helyesen Steven Barrett.
Kijev listát tett közzé: Magyarország kimaradt az „ukrán állampolgárságra érdemes” országok közül. Már csak az a kérdés, mi a helyzet a kettős állampolgárokkal.
A háborúpárti többség egyelőre meg tudta védeni a brüsszeli elit legfőbb emberét.
A magyar családpolitikai modell példaként szolgálhat.
Olyan LMBTQ-stratégiában gondolkodik Hadja Lahbib, amit még mi sem tudunk követni.
A Politico attól retteg, hogy Marine Le Pen pártja kerül nyeregbe. Nagy meglepetés jöhet, ha tovább mélyül a francia kormányválság.
Ezzel nem számolhatott az ukrán elnök.
A tiszás Radnai Márk azt állította, hogy szeptember 12-én azonnali hatállyal kizárták az adatszivárogtató önkéntest, csakhogy az újabb bizonyítékok arra engednek következtetni, hogy az adatszivárogtatás a tiszás politikus által megjelölt időpont után történt.
Kijev listát tett közzé: Magyarország kimaradt az „ukrán állampolgárságra érdemes” országok közül. Már csak az a kérdés, mi a helyzet a kettős állampolgárokkal.
