A román kormány és a járványügyi intézkedések ellen tüntettek Bukarestben

2021. október 03. 08:16

A Florin Citu vezette román kormány és a kabinet járványügyi intézkedései ellen rendezett tüntetést szombaton Bukarestben több nacionalista szervezet, köztük a 2020 decemberében parlamenti képviseletet szerzett Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és az úzvölgyi temetőgyalázásról elhíresült Nemzet Útja (Calea Neamului) egyesület.

2021. október 03. 08:16
null

Az AUR eredetileg az Egyetem térre, a Nemzet Útja pedig a kormány székháza elé hívta szimpatizánsait. A délután folyamán mindkét helyszínen több ezren gyűltek össze, megbénítva a forgalmat a belvárosban, majd néhány óra múlva az Egyetem téri tüntetők is átvonultak a kormány székháza elé, ahol a román média becslése szerint este már mintegy 15 ezren gyűltek össze. 

A demonstráció résztvevői – egyesek közülük népviseletben – román nemzeti színű zászlókat lengettek, ortodox szentképeket és kereszteket emeltek a magasba és főleg a koronavírus elleni oltás „kötelezővé tétele”, illetve a védettségi igazolvány bevezetése ellen tiltakoztak. Transzparenseiken „Védettségi igazolás nélküli szabadságot”, „Tartsátok be az alkotmányt”, „Az áruló kormány rabszolgává akar tenni”, „Máramarosban mi pálinkával oltjuk be magunkat” „Istenben hiszek, nem a Covidban” feliratokat lehetett olvasni.    

Mihai Tarnaveanu, a Nemzet Útja egyesület elnöke szerint az idegen elnyomás elleni tüntetésről van szó,

a Covid-útlevél bevezetése és az oltás felvételének kikényszerítését célzó hatósági nyomás és megaláztatás miatt tiltakoznak. Claudiu Tarziu szenátor, az AUR társelnöke a demonstrációról tudósító újságírók előtt kijelentette: a Citu-kabinetet le kell váltani, véget kell vetni a megkülönböztető, a románokat egymás ellen és a „nemzeti (ortodox) egyház” ellen uszító politikának.    

George Simion parlamenti képviselő, az AUR másik társelnöke arra hivatkozott, hogy a járványügyi intézkedések ürügyén alkotmányellenesen korlátozzák a gyülekezési szabadságot.

Szerinte a kormány ellen is tüntethet több ezer ember, ha a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ötezer résztvevővel rendezhetett kongresszust.    Simion ellen már a demonstráció előtt bűnvádi feljelentést tett Alexandru Muraru, a román kormány antiszemitizmus és idegengyűlölet elleni küzdelemért felelős különmegbízottja, amiért az AUR társelnöke Citu-nak Hitler-bajuszt festve hirdette Facebook-oldalán a szombati megmozdulást.    

A csendőrség nagy erőkkel vonult ki, de nem próbálta feloszlatni a demonstrációt.

Az esti órákig komolyabb incidensről nem érkezett jelentés. Romániában a hatályos járványügyi rendelkezések szerint tüntetéseket legfeljebb száz résztvevővel szabad szervezni, a megmozdulásokon pedig kizárólag olyanok vehetnek részt, akik be vannak oltva koronavírus ellen, vagy már átestek a betegségen.

(MTI)

Fotó: Daniel MIHAILESCU / AFP

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!