Zabihullah Mudzsáhid bejelentette, a két ország közötti történelmi és kulturális kapcsolatok jegyében az olasz nagykövetség újranyitását kérik Kabulban, ami a tálib kormány elismerését jelentheti Róma részéről. Hozzátette, legjelentősebb gazdasági partnernek Kínát tartják, mely befektetésekkel kész segíteni az ország újjáépítését. Kiemelte, hogy kínai partnerekkel tervezik modernizálni az afganisztáni rézbányákat.
Kína belépést nyújt a világ összes piacára”
– mondta a tálibok szóvivője, aki a jelenlegi kabuli vezetés érdeklődését hangsúlyozta az Egy út, egy övezet (Selyemút) program iránt is.
Célként a tálib kormány nemzetközi kapcsolatrendszerének javítását és elismerését nevezte minél több állam részéről. A belpolitikában a gazdasági válság és a munkanélküliség felszámolását jelölte meg elsőrendűként. Kifejtette, hogy a kabuli repülőtér újranyitásában Katar és Törökország ajánlott fel segítséget. Ami a Moszkvával való kapcsolatokat illeti, a szóvivő azt mondta, csak kívülről látszik úgy, hogy megromlott a viszony az orosz féllel, Moszkva továbbra is fontos közvetítő szerepet tölt be.
Zabihullah Mudzsáhid a La Repubblica helyszíni tudósítójának a kabuli információs és kulturális minisztériumban nyilatkozott. Az újságíró beszámolója szerint a minisztérium folyosóin szögesdrót-kerítést és falat emeltek biztonsági akadályként.