Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

„Ha az emberek nem tudnak írni és olvasni, nem értik meg a törvényt sem, amit alkalmazniuk kell” – mondta Ciprian Ciucu kerületi polgármester.

A bukaresti hatodik kerület – amely az egyik legnépesebb, mintegy 330 ezer lakossal – önkormányzati testülete csütörtöki napon elfogadta, hogy a helyi rendőrségi állások egynegyedét leépítik – számol be a Főtér. Mint a portál írja: száz állásról van szó.
Ciprian Ciucu (PNL) 6. kerületi polgármester az intézményi reformok szükségességére hivatkozott, amikor megindokolta a leépítéseket. Hozzátette ugyanakkor azt is:

– fogalmazott.
A polgármester elmondta, a maradó 300 helyi rendőrt tanítani fogják, megismertetik velük a törvényeket, és azt is, hogyan kell kommunikálni a polgárokkal, vagy hogyan kell helyesen írni.
Nyitókép: Silas Stein / DPA / AFP. Illusztráció.