Megdöbbentő dolgok derültek ki Kapitány Istvánról – és Magyar Péternek nem tesz jót

Összeszedtük a legfrissebb híreket a Tisza nemrég leigazolt Facebook-bajnokáról, még azt is felidéztük, miért ítéli el a januári rezsistoppot.

Olaszországban egy törvényt készülnek elfogadni, amely minden munkavállaló számára kötelezővé teszi a „zöld igazolványt”.

A törvény, amely büntetné azokat a munkavállalókat, akik nem rendelkeznek védőoltással, vagy nem rendelkeznek a közelmúltban elvégzett negatív koronavírus-teszt igazolással, várhatóan október 15-én lép hatályba – áll a The Guardian hivatkozott cikkében.
A kormány kész felgyorsítani a »zöld igazolványt« nemcsak a közszférában, hanem a magánszektorban is”
– mondta Mariastella Gelmini regionális ügyekért felelős miniszter szerdán.

Az új törvény szerint az igazolvány bemutatását elmulasztó munkavállalók akár 1000 eurós bírságra is számíthatnak, az igazolvány hiánya miatti igazolatlan távollét pedig a munkavállaló felfüggesztését is maga után vonhatja. Olaszország mellett szeptember 13. óta Görögországban a magán- és a közszférában dolgozó, nem oltott alkalmazottaknak saját költségükön hetente egyszer vagy kétszer kell megvizsgáltatniuk magukat, szakmájuktól függően – teszi hozzá a Portfoló cikke.
Fotó: Eugenio Marongiu / Image Source / Image Source via AFP