Megölték az Iszlám Állam szaharai sejtjének vezetőjét

2021. szeptember 16. 07:13

Francia csapatok végeztek vele, a hírt Emmanuel Macron közölte.

2021. szeptember 16. 07:13

 Francia csapatok végeztek Adnán Abu Valíd asz-Szahravival, az Iszlám Állam Nagy-Szahara (ISGS) terrorszervezet vezetőjével - jelentette be csütörtökre virradóra Emmanuel Macron francia elnök a Twitteren.

Ez újabb jelentős siker a Száhel-övezet terrorszervezetei ellen folytatott küzdelmünkben” – hangsúlyozta a francia elnök.    

A francia államfő hivatala szerint Szahravi a dzsihadisták hírhedt alakja volt a Száhel-övezetben, ahol a legtöbb merényletet az ISGS számlájára írják. Fegyveresei 2017-ben amerikai katonákat gyilkoltak meg,

2020 augusztusában pedig személyesen rendelte el hat francia humanitárius dolgozó és nigériai sofőrjük megölését.    

A Száhel-övezetben több iszlamista terrorszervezet garázdálkodik, egyesek az Iszlám Állam, mások az al-Kaida nemzetközi terrorhálózatnak fogadtak hűséget. Franciaország 2013 óta több ezer fős katonai kontingenst állomásoztat a Szaharától délre lévő térségben a szélsőségesek elleni küzdelemre.    

Macron a véget nem érő vérontás miatt évek óta azon van, hogy további európai országokat is bevonjon a térség stabilitásának fenntartásába. A francia vezetés jelenleg 5100 katonát állomásoztat a régióban, de a kontingenst 2022 elejéig nagyjából a felére csökkentené és megszüntetné az eddigi Barkhane fedőnevű műveletet, amelyet mind Franciaországban,

mind a Száhel-övezet országaiban bírálatok értek, mert nem tudott átütő sikereket felmutatni.    

A francia katonák a G5 Száhel nevet viselő egyesített erőket (Mali, Mauritánia, Csád, Burkina Faso, Niger) támogatják a terrorizmus elleni harcban. Francia nyomásra tavaly óta a szélsőségesek elleni fellépést a Takuba fedőnevű európai uniós különleges alakulat is segíti.

(MTI)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
VeJoLa
2021. szeptember 16. 08:43
Macron attól tart, hogy elcsaklizzák tőlük a hosszú úton az afgánokat, a G5 Száhel meg nemcsak közelebb van, hanem "színesebb" is, márpedig a nagyon sötét, nagyon meleg színek kedvesek a szívének!
NTLLK
2021. szeptember 16. 07:54
"Van mááásik!!!!"
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!