„A kormány egyértelműen az EU-ban látja Lengyelország jövőjét” – húzta alá a lengyel kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság (PiS) elnöke, kormányfőhelyettes. Az EU szerinte válságban van, a PiS pedig határozottan kiáll azért, hogy ezt megoldják. Kifogásolta, hogy az uniós alapszerződéseket nagyrészt nem tartják be, vagy
az egyes tagállamok elleni támadások apropójaként használják fel őket.
További kifogásként emelte ki Kaczynski, hogy az EU-ban nagyon drasztikusan sértik a tagállamok egyenlőségének elvét, és a legerősebb államok – különösen Németország – eszközként használják az Uniót. Ezt el kell utasítani, az uniós alapszerződéseken úgy kell módosítani, hogy radikálisan megnehezítsenek különféle visszaéléseket – hangsúlyozta.
Kettős mérce alkalmazása
Szorgalmazta azt is, hogy az alapszerződések pontosítása révén kijavított EU-ban be kell tartani a tagállamok egyenlőségének elvét. „Ha valamit szabad tenni az egyik államban, ez azt jelenti, hogy mindegyikükben megengedett” – húzta alá Kaczynski. A PiS vezette kormány
többször a kettős mérce alkalmazásaként értelmezte azokat a bírálatokat,
amelyek az általa folytatott reformokat, köztük az igazságügyi reformot az uniós szervek részéről érték. Több lengyelországi reformmegoldás esetében Varsó azzal érvel, hogy ezeket más EU-tagállamokban is alkalmazzák anélkül, hogy Brüsszel kifogásolta volna őket.
(MTI)
Nyitókép: Jaap Arriens / NurPhoto / AFP