arra kérte Fehéroroszországot és Lengyelországot is, hogy segítsenek a két ország határa között rekedt, súlyos humanitárius helyzetbe került embereknek.
Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy „teljességgel elfogadhatatlan, hogy ilyen hibrid támadásokat” hajtsanak végre az Európai Unió területére igyekvő emberek kihasználásával, s felidézte, hogy ezt közölte a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel nemrég tartott találkozóján is.
Megbeszélésük után Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő arról beszélt, hogy a nézeteltérések ellenére jól alakultak a lengyel-német kapcsolatok Merkel hivatali ideje alatt és köszönetet mondott a német kancellárnak az együttműködésért. „A különbözőségek ellenére, képesek vagyunk mindenek felett azt hangsúlyozni, ami egyesít minket” – fogalmazott Morawiecki.
(MTI)
Borítókép: MTI/AP/Andrew Harnik