A bukaresti törvényszék elutasította Erdélyi Magyar Szövetség bejegyzését

2021. szeptember 24. 08:45

A törvényszék megalapozatlanságra hivatkozva utasította el az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) fúziójának kérelmét.

2021. szeptember 24. 08:45
null

A csütörtökön hozott határozat kivonatát a romániai bíróságok portálján közölték pénteken. Az ítélet nem jogerős, a felek öt napon belül fellebbezést nyújthatnak be.    

Az EMNP és az MPP fúziójáról 2020. január 18-án Csíkszeredában döntött a két párt küldöttgyűlése. A pártok döntéshozó testületei arról is határoztak, hogy az új párt az Erdélyi Magyar Szövetség nevet fogja viselni. Ugyanezen a néven a pártok politikai szövetséget is bejegyeztek a bíróságon, hogy a 2020-as önkormányzati választásokon már együtt indulhassanak.

A szövetségre több mint 44 ezer szavazat érkezett

A fúzió révén létrejövő új párt bejegyzését csak a választások után indították el, hogy a fúzió bejegyzésének az esetlegesen elhúzódó bírósági procedúrája se sodorhassa veszélybe a választásokon való részvételüket. 

Az EMSZ jelöltjei tíz erdélyi település, köztük két székelyföldi kisváros (Szentegyháza és Székelykeresztúr) polgármesteri tisztségét szerezték meg

a tavaly szeptemberben tartott romániai önkormányzati választásokon. Az EMSZ a magyar pártok helyi önkormányzati jelöltlistáira leadott szavazatok mintegy 11 százalékát szerezte meg. A szövetségre leadott több mint 44 ezer szavazat 312 önkormányzati képviselői mandátumot eredményezett. 

Szövetség az RMDSZ-szel

A tavaly decemberben tartott parlamenti választásokra az EMSZ egyezséget kötött a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ). Utóbbi a képviselőházi jelöltlistáján két helyet átengedett az EMSZ jelöltjeinek, így az EMNP-s Zakariás Zoltán és az MPP-s Kulcsár Terza József is parlamenti képviselői mandátumot szerzett.

(MTI)

A nyitóképen Mezei János és Csomortányi István, az EMSZ társelnökei (MTI / Kiss Gábor)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bölcsbagoly
2021. szeptember 24. 12:24
A román bíróságok minden magyar szövetkezéstől ózkodnak! Féltik az "ősi" román földet! Érdekes, az ilyenekben nem talál hibát az Európai Bíróság!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!