Pedro Sánchez az ibériai Gyurcsány Ferenc

Ahogy arról korábban írtunk, a történem során nem egyszer volt Európa kísérleti laboratóriuma Spanyolország. Legújabban a szocialista-kommunista koalíció által vezetett állam a baloldali ideológia kísérleti terepe lett, és úgy tűnik,

Jacob Soll, a University of Southern California filozófiaprofesszora a Politico hasábján írt arról, hogy a Pedro Sánchez vezette ország sikeres gazdasági modelljét kellene átvennie az európai szociáldemokrata mozgalmaknak, hogy ezzel egyszerre semlegesítsék a zöldpártokat és kerekedjenek felül a jobboldali erőkön. 

Soll véleménycikkében nem győzi összegezni a baloldali spanyol kormány sikereit.

a Sánchez-kormány a szociálpolitikára és a klímapolitikára helyezte a hangsúlyt, és a koronavírus-járvány árnyékában lépéseket tett a szegénység visszaszorítására is. Megemelte a minimálbért, bürokráciacsökkentést hajtott végre a gazdaságban és a kis- és közepes vállalatok támogatását is kilátásba helyezte. Továbbá sikeres tárgyalásokat folytatott, hogy országa kiemelt szintű támogatást kapjon az európai helyreállítási alapból, és mindemellett még arra is maradt ideje, hogy a szeparatista törekvéseket Katalóniában társadalmi stabilitásra cserélje.

„Nem lett lakossági gázáremelés”

A Soll által összegzett eredmények szépek, kár, hogy nem fedik a valóságot.

A kormányfő eljátssza, hogy minden rendben van, miközben az államkassza üres és a megszorítások folyamatosak. Igaz, hogy a minimálbért a spanyol kormány megemelte, de ez azért jön jól, mert a gáz ára 6, míg a villany ára 27 százalékkal emelkedett 2021 elején, amit további drágulások követtek a nyár során. A baloldali politikusok és médiumok az emelkedést természetesen világgazdasági folyamatokkal magyarázzák, de azzal a ténnyel még a baloldali El País sem tudott mit kezdeni, hogy a Sánchez-kormány célzott adócsökkentésének pozitív lakossági hatását a rekord szintű villany- és gázáremelkedés teljesen lenullázta. 

A Soll által említett szociálpolitikai és gazdasági fordulatról pedig annyit, hogy a számok nem hazudnak.

Bürokráciacsökkentésről beszélnek a nemzetgazdaságban, miközben a valaha volt legnagyobb kormányzati apparátussal rendelkeznek: összesen 22 minisztert tartanak fenn az adófizetők pénzéből. Szociális érzékenységgel kampányolnak, miközben mindenki számára világos, hogy csakis hitelekből képesek fedezni az újabb és újabb jóléti intézkedéseket, ilyen többek között a részleges alapjövedelem bevezetése is. A spanyol államadósság szintje a Mariano Rajoy vezette jobboldali kormány idején kezdett először csökkenni a 2008-as válság óta. Azonban mióta a szocialisták és a szélsőbaloldaliak színre léptek, a GDP arányos adósság 99 százalékról 125 százalékra ugrott, és a gazdasági elemzők szerint messze még az emelkedés vége.

A közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a jobboldal két pártja, a Néppárt és a VOX ma biztos többséget szereznének a spanyol parlamentben. Mindez ellent mond annak a politikai sikersztorinak, amit Soll követendő példaként aposztrofál. Arról nem is beszélve, hogy a katalán szeparatizmus letörése és a spanyol államba vetett állampolgári bizalom helyreállítása nem ment végbe. Pedro Sánchez katalán jelöltje, Salvador Illa leszerepelt a katalán regionális választásokon, a katalán parlamentben az elszakadáspárti politikai csoportok biztos többséget szereztek. Vagyis sem országos, sem regionális szinten nem érhető tettem a társadalmi stabilitás, a változás szele viszont annál inkább jelen van a spanyol politikában. 

„Csak a kezemet figyeljék, mert csalok”

A spanyol folyamatok láttán

A Gyurcsány-kormány is előszeretettel gondolt magára úgy, mint a szegények megsegítője. Kozmetikázták a minimálbért és – legalábbis a szavak szintjén – a szociálpolitikára helyezték a hangsúlyt, ami valójában segélyalapú jóléti intézkedéseket takart. Ezzel próbálták leplezni a gáz és villany árának folyamatos emelkedését, az adóemeléseket és az elszabadult államadósságot. Amikor pedig kifogytak a pénzből, az IMF-hez rohantak, és jóval a 2008-as válság előtt világgazdasági folyamatokkal magyarázták a folyamatos, megállíthatatlannak gondolt drágulásokat. 

A régi beidegződések újbóli meghonosításával nem előre, hanem hátra tekintenek az európai szociáldemokraták. A spanyol baloldal most klímakatasztrófával riogat, támogatja az LMBTQ-ideológiát és folyamatosan a társadalmi egyenlőség eszméjét mantrázza, hogy leplezze a hibákat. Kérdés az, hogy mikor látják be a spanyolok, hogy az utópia nem tudja felváltani a valóságot, hiába kísérleteznek vele. Mindezt a magyarok tudják a legjobban, hiszen saját bőrünkön tapasztaltuk milyen az, amikor egy baloldali kormányfő a kamerák előtt hazudja az emberek szemébe, hogy „nem kell félni, nem fog fájni”. 

Fotó: Francisco Seco / POOL / AFP