és úgy vélekedett, hogy az a cselekmény, amiért az Egyesült Államokban elmarasztalták, Romániában kihágásnak (nem bűncselekménynek) felel meg.
Citu szerint kellemetlen meglepetés volt számára, amikor egyes koalíciós politikusok is „erkölcsileg aggályosnak” nevezték, hogy titkolni próbálta „a szekrényében őrzött csontvázat”. A kormányfő azzal vágott vissza, hogy kritikusainak nem voltak erkölcsi aggályaik, amikor a Szociáldemokrata Párttal (PSD) szövetkeztek.
Klaus Iohannis még nem reagált
Kérdésre válaszolva Citu leszögezte:
egyetlen pillanatig sem mérlegelte, hogy benyújtsa-e lemondását.