Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Több száz, Afganisztánból menekülni akaró civil hatolt be a kabuli nemzetközi repülőtérre, az ott lévő amerikai csapatok a levegőbe lőttek a tömeg oszlatására.

A tájékoztatás szerint a katonák azért használtak fegyvert, hogy úrrá legyenek a kifutón kialakult káoszon, az emberek ugyanis egy amerikai katonai repülőgépre szerettek volna feljutni.
– tette hozzá a tisztségviselő. „Bár ez a mi repülőterünk, csak azt látjuk, hogy a diplomatákat kimenekítik, míg mi továbbra is bizonytalanságban várunk” – panaszolta a Reuters hírügynökségnek egy helyszínen tartózkodó afgán emberi jogi aktivista. A közösségi médiára szintén felkerültek videofelvételek, amelyeken látható, hogy a katonák a levegőbe lőnek.

Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma (Pentagon) vasárnap további ezer fegyverest rendelt a helyszínre, ezzel már körülbelül hatezer katona dolgozik az amerikai állampolgárok, illetve a korábban nekik dolgozó afgánok evakuálásán.
Az emberek már vasárnap este megrohamozták a repülőteret, miután a tálib lázadók harc nélkül behatoltak Kabulba, és elfoglalták az afgán kormányerők által elhagyott kormányzati intézményeket. Asraf Gáni afgán elnök elmenekült az országból, a tálibok pedig a főváros teljes területét ellenőrzésük alá vonták.
A tálib győzelem hírére több nagy légitársaság – köztük a United Airlines és a British Airways – elirányította járatait az afgán légtérből, a Flightradar24 repülőgép-követő szolgálat pedig azt közölte, hogy több utasszállító gép az Afganisztánnal szomszédos Irán és Pakisztán légterén repült át.
A légitársaságok és a kormányok az elmúlt években nagyobb óvatossággal viszonyulnak a konfliktuszónák légtereihez, miután az elmúlt években két repülőgépet is lelőttek ilyen módon föld-levegő rakétákkal. Az egyiket 2014-ben Kelet-Ukrajna fölött, egy ukrán gépet pedig tévedésből az iráni hadsereg lőtt le 2020-ban. Egyik légiszerencsétlenségnek sem volt túlélője.
(MTI)
Kép forrása: MTI/EPA