A szerdán vízre szállt mind a nyolc magyar egység bejutott a középfutamba a tokiói olimpia kajak-kenu versenyén. Ezeknek a számoknak a középdöntőit és fináléit csütörtökön rendezik. A már-már megszokott hőségben és erős oldalszélben lebonyolított futamok sorát a férfi K-1 200 méteres versenyek nyitották a Sea Forest pályán. Az ötkarikás rendszer szerint az első pályáról nem lehet egyből a fináléba kvalifikálni, az első, illetve második hellyel azonban a középfutam előtt megspórolható az úgynevezett reményfutam. A sprint táv friss Európa-bajnoka, Tótka Sándor, valamint Csizmadia Kolos is győzelemmel mutatkozott be. „A versenybírók nagyon szigorúak itt, nem gondoltam, hogy berajtoltam, de ők mégis úgy ítélték meg, hogy igen. A második rajtom így biztonsági volt, ezzel együtt remekül sikerült és az oldalszélre is jól reagáltam” – nyilatkozott Tótka Sándor. – „Holnap új nap, új hőmérséklet, új szél, meglátjuk. A meleget bírom, nyári gyerek vagyok, tőlem jöhetne még plusz tíz fok is. Mindenre fel vagyok készülve, még arra is, ha alulról fújna a szél.”
Kozák, Kopasz és a többiek
Hozzájuk hasonlóan női K-1 500 méteren is két magyar előfutam-győzelem született a címvédő, ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta, valamint Csipes Tamara révén. „Ezúttal sem sikerült a rajtom, és nem mondom, hogy a versenyem tele volt erővel, de azért bíztató volt. Szerettem volna nyerni, mert így remélem, hogy jobb sorsolást, könnyebb ellenfeleket kapok” – mondta Kozák. „A szél most kevésbé erős, mint tegnap, viszont oldalról fúj, ezért nagyon nehéz elrajtolni, mert kifújja a hajót. Nem esett túl jól fizikailag, mert a páros miatt három napja nem eveztem egyest, mentálisan viszont nagyon rákészültem, nehogy meglepetés érjen” – értékelt a parton Csipes. Férfi K-2 1000 méteren az egy nappal korábban egyesben aranyérmes
Kopasz Bálint Nádas Bencével szintén megnyerte előfutamát,
a másik magyar egység, Béke Kornél és Varga Ádám ugyanakkor reményfutamra kényszerült, amelyet aztán sikerrel vett.