Bódis Krisztával ismét elszaladt a ló, romaügyi szakértő tette helyre

Nem hiszem, hogy lesz ennél érthetetlenebb, felfoghatatlanabb pillanata ennek a kampánynak” – jelentette ki Forgács István az LMBTQ-aktivista Magyar Pétert dicsérő szavai után.

Pozsony központjában templomokra és kolostorokra fújtak LGBTQ-jelszavakat.

A vandálok piros festékkel, angol nyelven olyan szlogeneket festettek a keresztény épületekre mint „Jön a homoszexuális forradalom”, „A transzság szépség”, „Homoszexuális erő” – írta meg a körkép.sk. Simeon Peter Brindzák ferencesrendi barát elmondása szerint a kedd reggeli órákban vették észre a feliratokat s azonnal szóltak a rendőröknek.


A térfigyelő kamerák felvételeit megnézték, viszont a bűncselekmények nem voltak láthatóak a felvételeken. Azt nem tudni, hogy „csak” sima vandalizmusról van-e szó, vagy egy előre megtervezett megmozdulásról, mindenesetre júliusban Pozsonyban 30 kisebb Pride-akciót hirdettek meg.
Nyitókép: Postoj.sk/Andrej Lojan