A világ- és Európa-bajnoki cím mellett Kopasz Bálint mostantól már az aktuális olimpiai bajnoki cím védője is, miután nagyszerű versenyzéssel nyerte meg a kajak egyesek 1000 méteres versenyét honfitársa, Varga Ádám előtt. „Amit Bálint ma produkált, az az utóbbi négy év munkájának gyümölcse. Ő az, aki ezt a legjobban megérdemelte. Mindent megtett azért, hogy ma itt olimpiai bajnok legyen és mindent beáldozott. Ha nem az ő nyakába akasztották volna ezt az aranyérmet, akkor rossz helyre került volna. Egy olyan sportember, aki példakép lehet mindenki számára” – fogalmazott az MTI-nek Hüttner Csaba, aki elárulta, egy korábbi ígéretét most igyekszik beváltani: – „Bálintnak tavaly a dél-afrikai edzőtáborban megtetszett egy gyémánt, és akkor én azt mondtam neki, hogy azt meg fogjuk neki venni, úgyhogy ezt teljesíteni fogom, ha eljutok még egyszer oda”.
„Ádám pedig élete első olimpiáján olyan fantasztikus teljesítményt nyújtott, ami azt hiszem, felér egy aranyéremmel.
A befutó óta minden fél percben megkönnyezem, hogy mind a két versenyzőnk a dobogóra állt,