Aranyérmes az asztaliteniszező Pálos Péter

2021. augusztus 29. 11:36

Aranyérmet nyert vasárnap az asztaliteniszező Pálos Péter az S11-es kategóriában a tokiói paralimpián. A döntőben kétszer is szetthátrányból egyenlített, s végül 3-2-re győzött.

2021. augusztus 29. 11:36
null

A Londonban győztes, öt éve, Rio de Janeiróban harmadik helyezett magyar játékos – aki enyhe értelmi fogyatékossággal született – szerdán a dél-koreai Kim Csang Git 3-1-re verte, majd csütörtökön ugyanennyire győzte le a japán Kato Koját a csoportszakaszban. A pénteki negyeddöntőben egy újabb hazai játékos, Aszano Takasi volt az ellenfele, akinél úgy bizonyult jobbnak 3-2-re, hogy az első két szettet elvesztette. A döntőért szombaton a francia Lucas Créange ellen nyert, ugyancsak kiélezett küzdelemben 3-2-re, a vasárnapi fináléban pedig az előző paralimpia ezüstérmese, az ausztrál Samuel Philip von Einem volt az ellenfele.

Az első játszmában a szerencse többször is a rivális mellé állt, de Pálos sem érezte igazán a játék ritmusát, így hamar hátrányba került. A folytatás aztán már sokkal jobban sikerült neki, remek szervákkal, végig vezetve kiegyenlített, majd a harmadik szettben sokáig fej fej mellett haladtak a felek. Hat-hat után aztán von Einem 10-6-ra ellépett, és innen már nem volt visszaút. A negyedik játszma elején Pálos javított, 4-0-ra elhúzott, s bár a vetélytárs többször próbált közelebb zárkózni, az előnyét sikerült megőriznie, így ismét egyenlített.

A negyed- és az elődöntőhöz hasonlóan újra jöhetett tehát a döntő játszma, amelyben Pálos irányított, 5-2-re, 7-4-re, majd 10-6-ra vezetett, és bár az ellenfél az első három meccslabdát még hárítani tudta, a negyedik már sikerült,

ezzel a magyar asztaliteniszező 2012 után újra paralimpiai bajnok lett.

A BVSC-Zugló két nap múlva 36. születésnapját ünneplő játékosa, Pálos a magyar küldöttség ötödik érmét szerezte. Szerdán Konkoly Zsófia (S9) második lett 400 méteres gyorsúszásban, csütörtökön Veres Amarilla (A) győzött párbajtőrben, szombaton az ugyancsak asztaliteniszező Szvitacs Alexa (S9) harmadik lett, majd Osváth Richárd (A) tőrben ezüsttel zárt.

Eredmény:
férfi S11-es kategória, döntő:
Pálos Péter-Samuel Philip von Einem (ausztrál) 3-2 (-6, 7, -7, 6, 9)

(MTI)

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Aranyhal
2021. augusztus 30. 18:23
Egy idióta diszlájkolta. Üzenem neki, így, hogy szenvedsz, még jobban örülök
Lion
2021. augusztus 29. 16:11
Ő is fantasztikus, gratula.
luisbathhelena
2021. augusztus 29. 16:09
Gratula! 0:2-ről nyerni 3:2-re a hazai japán ellen. Na ez a nem semmi! Lelkierő!
dávid
2021. augusztus 29. 13:36
@mandiner, egy éremtáblázat kiférne a nyitóoldalra, nem?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!