Újabb tüntetések kezdődtek Párizsban a Covid-igazolás ellen

2021. július 31. 18:41

Ez már a harmadik egymást követő szombat tüntetésekkel az igazolvány ellen.

2021. július 31. 18:41
null

Újabb tüntetések kezdődtek Párizsban szombat délután a közeljövőben bevezetendő Covid-igazolás ellen – jelentette az AP hírügynökség. Az AP szerint várható, hogy hasonló demonstrációkat tartanak más városokban is. A helyszínen tartózkodó hírügynökségi tudósító szerint mintegy háromezer rendőr állomásozik a főváros utcáin. A legnagyobb tömeg várhatóan a Champs-Élysée-re akar majd beözönleni, ezért a sugárúton végig rendőrök posztolnak.

A francia parlament által a közelmúltban elfogadott törvény értelmében augusztus 9-től a koronavírussal szembeni védettséget igazoló dokumentumot (oltási igazolás vagy a 48 óránál nem régebbi negatív teszt) kötelező bemutatni a legalább ötven főt fogadó nyilvános helyeken, így a vendéglátóhelyeken, beleértve a teraszokat is, a vonatokon, a kórházakban, a vásárokban. A kulturális intézményekben (mozik, színházak, múzeumok) kormányrendelettel már két héttel ezelőtt érvénybe lépett az intézkedés, a bevásárlóközpontokra viszont ezután sem fog vonatkozni. Az intézkedés bevezetését eredetileg augusztus 1-jétől tervezték, de elhalasztották.

Jóllehet az egészségügyi és a szociális dolgozók, valamint a tűzoltók oltási kötelezettségéről konszenzus alakult ki a társadalomban, a koronavírussal szembeni védettséget igazoló dokumentum használatának kiterjesztése a legalább ötven főt fogadó nyilvános helyekre, valamint a kiróható súlyos büntetések heves vitát váltottak ki. Felmérések szerint a társadalom nagyobb része az igazolvány és a súlyos büntetések intézményét is támogatja, de a nem elhanyagolható kisebbség hevesen ellenzi. 

Ez már a harmadik egymást követő szombat tüntetésekkel az igazolvány ellen. Az elmúlt két szombaton a tüntetések során erőszakos cselekmények történtek, rendőrségi források az erőszakot ezúttal sem zárják ki. Párizs belvárosában egy héttel ezelőtt a rendőröknek könnygázt és vízágyúkat kellett bevetniük a tüntetők ellen, mert közülük többen kövekkel és palackokkal dobálták őket.

(MTI)

Nyitókép: Geoffroy van der Hasselt / AFP 

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2021. augusztus 01. 14:45
A vonatokon csak igazolvánnyal? Akkor hogyan járjanak dolgozni azok az emberek, akik vonattal járnak?
diós guba
2021. augusztus 01. 10:22
Tegyük fel a kérdést, már eltelt megfelelő idő. Miért kell az államnak, akaratuk ellenében megmenteni az embereket. Ad egy lehetőseget a veszély elkerülésére, oszt valaki él vele, vagy nem. Ez olyan, hogy megmondja, hogy ne menjünk ki naphosszat a napra, mert fennáll a veszély, hogy bőrrákot kapunk. A fennti gondolkodást illetően azonban azt kell látni, hogy a probléma magva az, hogy az egészségügyi kapacitás nem biztos, hogy bírja az emberi hülyeség miatti terhelést, ami miatt ugyancsak az államot tartja felelősnek a felelőtlen tömeg. Azt sem értjük meg, hogy nem lehet összevissza intézkedéseket hozni, hanem amit elhatároz a kormány azt végig kell vinni. A kormányok részéről a legkisebb kockázat az, hogy igazodnak a többihez és azonos intézkedéseket hoznak.
flesh ripper
2021. augusztus 01. 09:49
Komolyan érthetetlen és abnormális az oltás-ellenesség!
brekker
2021. augusztus 01. 08:02
Most már nem azért kell fölvenni az oltást (milyen hülye kifelyezés ez), hogy ne legyünk fertőzőek, hanem azért, hogy enyhébb tünetekkel megússzuk. "A vírust az oltottak is terjesztik, éppúgy, mint akik nem kaptak vakcinát a koronavírus ellen." "Az oltások szükségességére Joe Biden is felhívta a figyelmet. „Olyanok halnak meg, akiknek nem kellene meghalniuk. Majd hallani fognak olyan történetekről, hogy a kórházba kerülő haldokló azt kérdezi az orvostól, hogy kaphat-e oltást. És az orvos majd azt válaszolja, sajnálom, már túl késő” – mondta az Egyesült Államok elnöke." https://telex.hu/koronavirus/2021/07/30/cdc-a-delta-varians-olyan-konnyen-terjed-mint-a-baranyhimlo
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!