Romániában kilőhetik az emberre veszélyes medvéket

2021. július 21. 14:59

A román kormány elfogadta az emberéletet veszélyeztető medvék azonnali eltávolítását szabályozó sürgősségi kormányrendeletet, amely lehetővé teszi az állatok kilövését is – közölte szerdán a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).

2021. július 21. 14:59
null

A szövetség közleménye Tánczos Barna környezetvédelmi minisztert idézte, aki elmondta, hogy a rendelet értlemében azonnal eltávolítható lesz minden olyan nagyvad, amely a településeken belül veszélyezteti a lakosságot. Hozzátette: minden önkormányzatnál megalakul egy úgynevezett sürgősségi beavatkozó csapat, amelyet a polgármester vagy az alpolgármester vezet. Szakmai vélemények alapján ez a testület dönt az azonnali eltávolítás módjáról, amely háromféle lehet: a nagyvad elhajtása, az altatása és áthelyezése, illetve az eutanázia vagy a kilövés.    

Annak érdekében, hogy az azonnali beavatkozás elindulhasson, a lakosságnak a 112-es segélyhívó számon kell jelentenie a medve jelenlétét vagy támadását. Ezt követően a segélyszolgálat értesíti az adott településen működő csapatot, amelynek csendőrök, a helyi vadásztársaság technikai szakszemélyzete, valamint egy állatorvos is tagjai a polgármester vagy az alpolgármester mellett.    

Tánczos leszögezte: nem Bukarestből kell megmondanunk, hogy melyik az a medve, amely rettegésben tart egy adott települést, ezért decentralizáltuk a döntéshozatali folyamatot.

„A jelenlegi jogszabály garancia arra, hogy a polgármestereink ne féljenek megvédeni közösségüket a veszélytől és bátran, a törvény szerint járhassanak el” – mondta a tárcavezető.   

A szerdai kormányülést követően Florin Citu miniszterelnök elmondta, hogy ez a rendelet rövid távon nyújt megoldást a medveproblémára, hosszú távon rendelkezéseket kell kidolgozni a medvepopuláció szabályozásáról. Hozzátette, a környezetvédelmi minisztériumnak maximum egy éven belül intézkedéseket kell hoznia ennek érdekében.    

Romániában az elmúlt években elszaporodtak a támadások, miután 2016-ban az akkori kormány betiltotta a medvevadászatot, védett állattá nyilvánítva őket. Azóta egyre több riasztást kapnak a hatóságok a lakosoktól, miután a medvék településekre is bejárnak élelem után kutatva. A támadások jelentős része a többségében magyarok által lakott Hargita és Kovászna megyében történik.

(MTI)

Fotó: Armend NIMANI / AFP

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
békalepcse
2021. július 22. 05:13
No lesz medvekolbász megint.
Akitlosz
2021. július 22. 00:34
https://www.youtube.com/watch?v=hqtehNX2HEE https://www.youtube.com/watch?v=9lGBAozJJyo
Akitlosz
2021. július 22. 00:32
Bezzeg a medvékre veszélyes embereket!
packó_
2021. július 21. 17:53
Amúgy gratulálok a miniszter úrnak, nem gondoltam volna, hogy át tudja verni a kormányon a jogszabályt. Kíváncsi vagyok, hogy a parlament keresztbe tesz-e. Aki pedig fanyalog: Székelyföldön a medvepopuláció a normális többszöröse, amitől szenved a medve és szenvednek az emberek. Minden héten kórházba került valaki. A rossz hír miatt leáll a túrizmus, amely a székelyek megélhetését veszélyezteti és az elvándorlásukhoz vezethet. Nem véletlenül nem lehetett a medvéket kilőni, azokat biológiai fegyverként használták.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!