Egy fiú öngyilkos lett
Az jelentés felszólította a rendőrséget: vizsgálja meg a bűnügyi nyomozás lefolytatásának lehetőségét annak a fiúnak az ügyében, aki 1977-ben megölte magát egy gyermekotthonban, miután visszaélést szenvedett el az egyik gondozó részéről.
Claire Holland, a Lambeth jelenlegi vezetője úgy fogalmazott: a tanács „mélységesen sajnálja a döbbenetes visszaélést”.
Az egyik áldozat azonban – aki elmondása szerint többször is visszaélést szenvedett el 1976 és 1979 között kerületi gyermekotthonokban – fogadkozott: addig folytatja küzdelmét, amíg az elkövetők nevét nyilvánosságra nem hozzák.
A többéves vizsgálat azután indult, hogy kiderült: a BBC közszolgálati televízió egyik legnépszerűbb könnyűzenei műsorvezetője, a 2011-ben elhunyt Jimmy Savile évtizedeken keresztül súlyos szexuális bűncselekmények sorát követte el gyerekek sérelmére. A bizottság a gyermekvédelmi hiányosságokat vizsgálja több területen, köztük az egyházi fenntartású iskolákban, a fiatalkorúak büntetés-végrehajtási intézetében és az interneten is, következő jelentését várhatóan jövőre teszi közzé.