A résztvevők azt állították, hogy videoklippet forgattak egy manele-számhoz és ezért osztották szét a kellékeket a statisztáknak, a rendőrség azonban ez ügyben is vizsgálatot folytat – írják. Az Europol rendőrszakszervezet Facebook-bejegyzésében megjegyzi: „nincs nagyon mit tenni, az alvilági figurák ezentúl lazán hordozhatnak magukkal mindenféle szúró-vágó eszközöket, baseball-ütőt, meg amit akarnak”
Az erre vonatkozó törvényt ugyanis nemrég enyhítete a román parlament. Míg korábban 3 hónaptól 2 évig terjedő börtönt írtak elő életveszélyes, vagy a testi épséget veszélyeztető eszközök jogtalan birtoklásáért, úgy az új törvényben ezeket már csak tömegrendezvényeken, illetve kulturális- és sporteseményeken, szórakozóhelyeken és tömegközlekedési eszközökön tiltják, a frissített jogszabály pedig már csak 3 hónaptól 1 évig terjedő börtönt ír elő – emlékeztetett a Főtér.
Fotó: ANDREI PUNGOVSCHI / AFP